A nap grafikonja: újabb száguldás előtt a Litecoin?

Ha a történelem csak nagyjából megismétli önmagát, akkor a közelgő Litecoin feleződés előtt az érme (LTC) szép fellendülésen mehet keresztül – legalábbis ezt sugallja a Valkyrie érdekes ábrája.

A “Litecoin halving” ugyanis 50 százalékkal csökkenti majd az LTC-kínálat bővülésének ütemét. Ez lesz a harmadik bányászjutalom-feleződés az érme történetében, és 2023 augusztus elejére várható. Ezt követően az LTC-bányászoknak a tranzakciók blokkláncon való rögzítéséért fizetett jutalom a jelenlegi 12,5 LTC/blokkról 6,25 LTC/blokkra csökken. (Ezzel csökken az érme kibocsátása, az “infláció”.)

Amint az ábrán is látható, a 2015-ös és 2019-es két korábbi Litecoin feleződési időpont előtti hónapokban az LTC esésből szép emelkedésbe váltott. (A feleződés után viszont már inkább lefelé csorgott.) Most ennek a folyamatnak mintha még nagyon az elején lennénk, lehet, hogy nagy drágulás előtt áll a régi klasszikus érme, a “digitális ezüstnek” is nevezett Litecoin.

Az esemény azért is fontos, mert a múltban a Bitcoin-kibocsátás feleződései nyomán kezdődött az első számú kriptoérme több bikapiaci felfutása is.

A Litecoin árfolyama feleződések előtt és után (Valkyrie).

A Litecoin árfolyama feleződések előtt és után (Valkyrie)

(Az ábrán az x tengelyen a felezőzés előtti és utáni napok száma, az y tengelyen az árfolyam látható. A feleződés időpontja a nulladik nap. A kék vonal jelzi a mostani állapotot.)

Kapcsolódó cikkek:

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo