A norvég rendőrség visszaszerezte az Axie Infinity-től ellopott kriptoeszközöket

A norvég rendőrség csütörtökön történelmi sikert ért el, miután sikerült visszaszerezniük az Axie Infinity-től ellopott több mint 60 millió norvég koronát a hackerektől.

Az Økokrim, a gazdasági és környezetvédelmi bűncselekmények felderítéséért és üldözéséért felelős norvég központi rendőri egység hivatalos Twitter-oldalán tette közzé azt a hírt, hogy a 60 000 000 norvég korona értékben – amelynek jelenlegi értéke 5,86 millió dollár – szereztek vissza kriptoeszközöket. Ez az egyik legnagyobb értékű visszaszerzés, amelyet az egység valaha is végrehajtott.

A sikerre reagálva Marie Bender norvég államügyész hozzátette, hogy “az Økokrim jó a pénz követésében. Ez az ügy is azt mutatja, hogy fejlett megoldásaink vannak a kriptopénzek követésére a blokkláncon, még akkor is, ha a bűnözők nagyon kifinomult módszereket használnak”.

A nyomozó egység hozzátette, hogy szorosan együttműködött az FBI-val és az amerikai Igazságügyi Minisztériummal (DOJ) a hackertámadás felderítésében. A hackelést feltehetően a hírhedt észak-koreai hackercsoport, a Lazarus követte el.

A Chainalysis egy nemrégiben készült jelentése szerint a Lazarus felelős a 2022-es összes kriptopénz hackertámadás több mint 45%-áért, és a támadások során több mint 1,7 milliárd dollárt loptak el, amit az észak-koreai kormány a nukleáris programok fejlesztésére használ fel.

Axie

Örülhetnek az Axie Infinity felhasználói

Tizenegy hónappal ezelőtt a népszerű Web3-as játék, az Axie Infinity platform hackertámadásának a híre járta be a kriptoközösséget. A hackerek hozzáférést szereztek a felhasználók privát kulcsaihoz. Ezt kihasználva pedig közel 5 milliárd NOK (489 millió dollár) értékű kriptovalutát vittek el. Ezzel hatalmas veszteségeket okoztak a Sky Mavisnek, a játék mögött álló vietnami székhelyű vállalatnak.

Több mint 750 norvégnak volt elhelyezve kriptoeszköze az Axie Infinity platformon, és őket érinthette a hackertámadás. Ez egyértelműen arra késztette a nyomozóhatóságot, hogy 2022. májusában akcióba lendüljön. Norvégiában az elmúlt években nagyot nőtt a kriptovaluták használata, a felnőtt lakosság több mint 10%-a rendelkezik a kriptók valamelyik formájával.

Az elmúlt három év során az Axie Infinity a Web3 egyik legnépszerűbb play-to-earn játéka volt, 2022 januárjában közel 2,8 millió havi játékost vonzott, és 4,26 milliárd dollárnyi NFT-értékesítést ért el.

Miközben a játékon belüli tokenje, az $AXS továbbra is lassan próbál újra felkapaszkodni a 2021. novemberi árfolyamcsúcsra, a havi játékosok száma csökkenő tendenciát mutat. A felhasználók száma közel 50%-kal esett vissza, és ma már havi szinten az egymilliós határ alá esett.

Az Økokrim ígéretet tett arra, hogy együttműködik a Sky Mavisszal az érintett áldozatok kártalanítása érdekében.