A szúdoku és pasziánsz játékok rajongói most már bitcoin jutalomban is részesülhetnek

Egy play-to-earn cég, a Zebedee, és a blokklánc játékfejlesztő Viker együttműködve új szórakoztató játékokat dobott a piacra, amelyekkel már bitcoint is kaphatsz. Az örök klasszikusnak számító pasziánsz és szúdoku játékok használata során most az élmény mellé bitcoin jutalmakban is részesülhetsz a már említett két vállalatnak köszönhetően.

A két vállalat partnersége során az említett klasszikusok mellet online keresztrejtvények megfejtéseinél is kaphatunk kriptovalutát.

„Ezekkel a játékokkal a szó szoros értelmében emberek milliárdjai töltik az idejüket, több száz órán át, hosszú évek óta. Azonban eddig a pillanatig senki sem kapott a befektetett idejéért semmit. Miért folytatnánk ezt, mikor már olyan korszakban élünk, amikor a játékok az élménynél többet is adhatnának?” – mondta Dan Beasley, a Viker társalapítója.

A két cég partnersége során korábban már elindított két bitcoint használó játékot, a Wheel of Triviát és a Ball Kinget, amelyeket olyanok is játszhatják, akik nem rendelkeznek előzetes kirptotudással. A játékosoknak mindössze a Zebedde felhasználónevüket kell a Viker alkalmazásába írniuk, ahol a játék zajlik, és ezután már a megszerzett kirptovalutákat ki is tudják venni a Zebedee applikációjából.

A Lightning Network a középpontban

Beasley szerint vállalata rendelkezik a legnagyobb play-to-earn játékok portfóliójával, ahol havonta akár 500 000 játékos is kereshet bitcoint.

Másrészt a Zebedee játékon belüli tárcája, amely egyaránt mobilalkalmazással és asztali böngészővel is elérhető, a Lightning Networkön alapszik. Az éve elején a cég integrálta a MoonPay kriptofizetésekre specializálódott cég szolgáltatásait, hogy megkönnyítse a Lightning köré épített játékai használatát. Simon Cowell, a vállalat igazgatója elmondta, hogy a pasziánsz és a szúdoku már évek óta nem láttak érdemi innovációt. Szerinte a bitcoin jutalmakkal ezután még több ember fogja élvezni a még kifizetőfőbb játékélményeket.