Amerika állna a legközelebb a kripto jövőhöz?

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Egy a Crypto Head által készített kutatás szerint amerika áll a leginkább készen a kripto világának eljövetelére. A kutatás során számos különböző tényező vizsgálatával minden vizsgált országhoz egy „Crypto Ready Index”-nek nevezett pontszámot osztottak ki (magyarul kb. kripto felkészültségi index), ami 1-től 10-ig terjedően mutatja meg, hogy az adott állam mennyire fejlett a kriptovaluta technológiák elterjedtségét, társadalmi elfogadottságát és szabályozói környezetét tekintve.

A kutatásban, melynek során 200 országot és területet vizsgáltak, amerika után Ciprus és Szingapúr került a 2. és a 3. helyre. A három dobogós állam pontszámai sorban 7,13 ; 6,50 és ismét 6,50, tehát Ciprus és Szingapúr tulajdonképpen holtversenyben másodikak lettek.

A Crypto Head által gyűjtött adatok tanúsága szerint az Amerikai Egyesült Államokban már 17436 kripto ATM működik, több, mint 16000-el több, mint a kategóriában második helyezett Kanadában. A szuperhatalom 330 millió fős népességéhez mérten ez azt jelenti, hogy kb. 19 ezer emberre jut egy kripto ATM. Viszonyításképp Magyarországon kb 5000 normál banki ATM működik.

A népességhez viszonyítva Japánban van a legkevesebb kripto ATM; A 126 milliós szigetországban ugyanis mindössze egyetlen darab üzemel.

Már az is jónak számít, ha legalább nem üldözik

A Crypto Head szerint amerika mellett 39 másik ország kormányai nevezhetőek “viszonylag barátságosnak” a kripto világával szemben, bár ezt az eredményt nem volt nehéz elérni. Mivel a világ számos országában – jelenleg épp talán Kínában a leglátványosabban – szabályosan üldözik a kriptovalutákat, így a minősítés megszerzéséhez az is elég volt, ha egy országban törvényileg egyértelműen legális kriptovalutákat birtokolni.

Azért fontos kiemelni, hogy egyértelműen legális, mert számos ország jogszabályai egyszerűen annyira nehezen értelmezhetőek, vagy kétértelműek, hogy bár nem tiltják kifejezetten a kriptovalutákat, gyakorlatilag mégis kérdéses a legalitásuk. Ez jellemzően a nem hivatalos fizetőeszköz mivoltukból, vagy a helyileg létező adózási kategóriákba nem sorolható természetükből fakad. Amerika a kripto szabályozással kapcsolatos témákban kifejezetten jó eredményeket ért el, ami be is biztosította az első helyét.

Végezetül a Crypto Head az országokban a kriptovalutákat övező érdeklődés szerint is pontszámokat osztott. Ebben a kategóriában a második helyezett Ciprus megelőzi az Egyesült Államokat, hiszen az országban 2020-ban 100 ezer emberre vetítve 34 ezer alkalommal kerestek rá valamilyen kriptovalutával kapcsolatos témára.

Ez 137 százalékos emelkedés 2019-hez képes, ami ugyan nagyon magas, közel sem a legnagyobb kripto érdeklődésben mért emelkedés. Ezzel az értékkel Románia büszkélkedhet, ahol 331 százalékkal többen voltak tavaly kiváncsiak a digitális érmékre, mint az azelőtti évben.

( Forrás )

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.