Apple társalapító Steve Wozniak különleges esete a kriptostartuppal

Apple társalapító Steve Wozniak még kedden jelentette be, hogy mostantól egy befektetési platform kriptostartuppal fog együttműködni.

A NullTX híroldalnak adott interjújában Wozniak elmesélte, karrierje során ez az első alkalom, hogy nevét egy blokklánc céghez adja majd hozzátette, “lenyűgözi a mögöttes technológia.”

Az Equi Capital cég egy befektetési cég, folytatta Wozniak. A startup LinkedIn oldala alapján azt reméli, segíteni tudja a kiskereskedőket és a profi befektetőket hogy az EQUI tokenek segítségével olyan feltörekvő cégekben és startupokban vásárolhassanak részesedést, melyek magas növekedési potenciállal rendelkeznek.

Wozniak így folytatta:

“Megközelítésünk nem olyan mint egy új pénzhez, vagy valami kétes dolog, ami révén felmegy az értéke. Részesedés egy vállalatban. Ez a vállalat befektetéseket hajt végre olyan befektetőkkel, akik óriási háttérrel rendelkeznek jó befektetések, mint dubaji apartmanokba invesztálással. Van egy személy a csoportban, aki egy teljes apartment listázott bitcoinban.”

Wozniak ugyanakkor nem részletezte a szerepét a projektben. Azt elhintette, hogy a cég talán Máltán regisztrál, ami híres a kriptobarát szabályozási környezetéről és proaktívan azon dolgozik, hogy minél több kriptovállalkozást csábítson az országba.

Az Apple társalapító a blokklánc technológia felhasználási területeiről értekezve megjegyezte “Találkoztam olyan emberekkel, akik az ingatlan vonalon dolgoznak, olyanokkal akik Uber rendszereken, minden amit az életben kapunk, különösen ami tranzakciókkal jár – kiskereskedelem, autóértékesítés, termékgyártás … bitcoin applikációkon működik … és van értékük.”

Steve Wozniak falfestmény

A techlegenda első kriptovalutás projektválasztása váratlanul ért mindenkit. Az Equi-nak a Next Web riportja alapján elég rázós a háttértörténete. Először egy ICO-ban gondolkodott a cég, de érdeklődés hiányában és a forráscélok elérhetetlensége miatt törölte a token értékesítést és visszatérítette a befektetők coinjait.

Ezek után, a startup bounty programja szintén sok kritikát kapott mikor a partner marketing ügynökség kitáncolt az együttműködés mögül. Ami még nagyobb aggodalomra adhat okot, hogy amennyiben az amerikai értékpapír és tőzsdebizottság az ingyen elosztott tokeneket is értékpapírként fogja kezelni, akkor az ingyen tokenjeivel törvényt szeg a cég. Nagy eséllyel ezért említette Wozniak Máltát, mint potenciális székhely.

Az Equi Capital honlapja (www.equi.capital/) jelen pillanatban nem elérhető.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük