WTF? Blokklánc szoftverfejlesztő cég aszteroida bányász céget vett

A ConsenSys blokklánc szoftvereket fejlesztő vállalat felvásárolta az amerikai aszteroida bányász Planetary Resources vállalatot egy eszközvásárlási tranzakció keretében, áll egy október 31-én kijött közleményben.

A 2009-ben alapított, korábban Arkyd Astronautics néven jegyzett Planetary Resources állítólagosan aszteroidák kutatásában, kitermelésében és újrahasznosításában érdekelt. A vállalatnak több mint 30 befektetője van, eddig 50 millió dolláros befektetést eszközölt és két szatellitje kering föld körüli pályán.

A Planetary Resources közleménye alapján a ConsenSys így akar mélyűr kapacitást adni a ConsenSys ökoszisztémához. A Planetary Resources elnöke és CEO-ja, Chris Lewicki és Counsel Brian Israel a felvásárlás után a ConsenSys csapatát erősítik.

A ConsenSys alapító Joe Lubin a felvásárlás kapcsán kijelentette, az akvizíció “tükrözi az elképzeléseink az űr demokratizálása és decentralizálása terén, hogy egyesítsük az emberiséget és felszínre hozzuk a kiaknázatlan emberi potenciált.”

Az aszteroida bányász Planetary Resources előtt Lewicki a NASA űrhajó propulziós laboratóriumában dolgozott a Spirit és Opportunity Mars marsjáró és a Phoenix Mars landoló egység repülési igazgatójaként.

Israel az amerikai állami minisztériumban dolgozott jogi tanácsadóként és a külső űr, óceánok nemzetközi jogi dimenzióért felelt a nemzetközi területi kormányzás mellett. Israel hozzátette, “az ethereum okos szerződés funkcionalitás egy természetes megoldás az űrkereskedelem és magánmegrendelések lebonyolításánál ahol változatos állami szereplőknek kell koordináltan együtt dolgozniuk és tranzaktálniuk.”

Lubin a hónapban már megejtett egy befektetést, mely során 6.5 millió dollárért kisebbségi részesedést szerzett a vállalati elosztott főkönyvi technológiát fejlesztő startupban a DrumG Technologies-ben. A startup elsődleges fejlesztési területe a blokkláncok interoperabilitásának megvalósítása mely révén a változatos blokkláncok kompatibilisek egymással és össze lehet azokat kapcsolni.

Júliusban a ConsenSys aláírt egy egyetértési nyilatkozatot a kínai Xiongan Új Területek vezetőségével hogy blokklánc technológiát alkalmazzanak a készülő okosváros projektjükben. A vállalat tanácsadóként funkcionál a Xiongan kormánynak a blokklánc technológia és szoftverfejlesztések területén ahhoz, hogy “újgenerációs okosvárost és vezető blokklánc innovációs hubot” hozzanak létre.

Joseph Lubin egyike az Ethereum alapítóinak és a ConsenSys befektetőként és vállalati szoftverfejlesztőként aktív az ökoszisztémában.

Borítókép: Art Station

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük