Az amerikai adóhatóság már a hardveres kriptotárcákba is bele akar látni

Az amerikai IRS (Internal Revenue Service), ami az amerikai adóügyi hatóság egyik adóbehajtásért felelős alszervezete, hozzáférési lehetőséget akar szerezni a különböző hardveres kriptotárcákhoz. A szervezet ezt a fizikai kriptotárcák egyre növekvő terjedésével magyarázza, amik egyre több pénzügyi bűncselekmény feltárásakor is képbe kerülnek.

Egy, a szervezet honlapján márciusban közzétett dokumentum szerint az IRS olyan külsős vállalatok vagy személyek jelentkezését várja, akik segítséget tudnának nyújtani harmadik felek által birtokolt kripto hardwalletek feltörésében.

A kripto hardwallet, vagy hardveres kriptotárca, vagy fizikai kriptotárca egy olyan pendrivera hasonlító eszköz, amely titkosítva, csak a tulajdonos által hozzáférhető módon tárolja a tulajdonos virtuális kriptotárcáihoz hozzáférést biztosító privát és publikus kulcsokat.

A dokumentum szerint a „kriptovaluták által biztosított decentralizáció és anonimitás olyan környezetet hozott létre, amelyben lényeges információkat lehet rejtegetni, teljességgel a hagyományos törvényi keretek, állami szervezetek, és bűnüldöző szervek látókörén kívül. Ezen adathalmazban számos olyan információtöredék van, amelyet rejtegetve, a bűnözés különböző formáiból származó vagy adózatlan dollármilliárdokat bújtatnak különböző törvényen kívüli, vagy egyszerűen az adójogszabályokra fittyet hányó személyek”.

Nem finomkodnak a témával

Bár a probléma kétségtelenül valós, a megfogalmazás, amely problémaként tünteti fel a tényt, hogy bizonyos személyes információkra az állami szerveknek nincs rálátása, elég problémás lehet sokak számára. Ami nem a törvényen kívüli személyeket, hanem az egyszerű adóelkerülőket illeti, az ő esetükben a sok esetben átláthatatlan, elmaradott, hiányos szabályozás és az ebből fakadó hatalmas adóterhek nem igazan nyújtanak természetes ösztönzést, hogy tisztán és hiánytalanul adózzanak kripto jövedelmük után.

A dokumentum szerint az IRS-nek azért van szüksége külső segítségre, mert a legtöbb hardveres kriptotárca kiberbiztonsági szempontból olyan jól vizsgázott, hogy az IRS munkatársai a gyanúsított közreműködése nélkül, a rendelkezésére álló eszközökkel nem képesek azt feltörni. A dokumentum továbbá azt is külön kiemeli, hogy nem alkalmankénti együttműködésről lenne szó, hanem kifejezetten olyan szoftvereket vagy egyéb eszközöket szeretnének, amellyel az ügynökség emberei speciális szakértelem nélkül is képesek megbízhatóan feltörni bármelyik kriptotárcát.

Az IRS egyébként nem sokkal ezelőtt egy másik kriptovalutákkal kapcsolatos kezdeményezést is bejelentett. Az „Operation Hidden Treasure” (Rejtett Kincs Művelet) keretein belül, a szervezet javítani kívánja a kriptovalutákkal kapcsolatos csalások és az illegális forrásból származó kriptovaluták beazonosításának és nyomon követésének hatékonyságát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük