Az amerikai jegybank egyre közelebbről vizsgálja a digitális dollár kiépítéséhez szükséges technológiát

A Federal Reserve már számos elosztott főkönyvi technológiát vizsgál annak érdekében, hogy jobban megértse a digitális dollár rendszerének előnyeit és esetleges hátrányait.

Még erősen csak vizsgálódnak, de a lépéskényszer megvan a digitális dollár kiépítésére

Az amerikai jegybank clevelandi részlegének CEO-ja, Loretta J. Mester tegnapi beszédében érdekes fejleményekre hívta fel a figyelmet a Fed digitális dollár rendszerének megalkotásával kapcsolatban. Mester kiemelte, hogy már ők is aktívan részt vesznek a digitális valuta megalkotásához szükséges technológia vizsgálatában – ahogy teszi ezt számos másik részleg még az országban. A Fed bostoni részlege például már régóta az MIT-val közösen kutatja az elosztott főkönyvi technológiákban rejlő lehetőségeket (és esetleges problémákat). New Yorkban szintén innovációs laborokban kutakodnak a témával kapcsolatban.

Ebből is látszik, hogy a jegybanki digitális valuta gondolata még mindig csak gyerekcipőben jár (még akkor is, ha egészen régen is cikkeztek erről). Azonban a jelenlegi helyzet egyértelműen felpörgette a Fed ilyen irányú kutatásait. Egyrészről a globális járványhelyzet, ami különösen erősen ütötte meg az amerikai társadalmat, hívta fel a figyelmet egy esetleges digitális valuta előnyeire. Másrészről pedig a kínai nyomást is egyre jobban érzik az amerikaiak: a digitális jüan projektje ugyanis már sokkal előrébb jár, mint a digitális dollár tervezete.

Az amerikai jegybank egyre közelebbről vizsgálja a digitális dollár kiépítéséhez szükséges technológiát

Ennek ellenére Mester azt is kiemelte, hogy a tesztelések ellenére konkrét döntés még egyáltalán nem született arról, hogy a jövőben elkezdenék a digitális valuta rendszerének kiépítését:

„A kísérletezés nagyon fontos része annak, hogy felmérjük az előnyeit és költségeit egy jegybanki digitális valutának. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a Federal Reserve ezzel kapcsolatban már döntést hozott volna. Jobban meg kell értenünk minden olyan problémát, ami a pénzügyi stabilitáshoz, a piaci struktúrához, a biztonsághoz, az adatvédelemhez és a monetáris politikához kapcsolódik.”

A Fed pontosan tudja, hogy változtatás elkerülhetetlenné válhat majd a jövőben. Ennek ellenére egy jó ideig még valószínűleg nem fogunk hallani konkrét döntést a digitális dollár tervéről és esetleges megalkotásáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük