Az Egyesült Királyság ismét a kriptocégeket ostromolja

A Reklámszabvány-hatóság (ASA) nemrégiben tovább fokozta a kriptovalutákkal szembeni negatív álláspontját: több mint 50 kriptóval foglalkozó vállalatot, többek között a Coinbaset és az eTorot is arra figyelmeztette, hogy ne bátorítsák az embereket a digitális eszközök vásárlására.

A kialakult hangulatért többek között a Bank of England kormányzója, Andrew Bailey felel, aki nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a digitális eszközöknek „nincs belső értékük”, és az ezekbe fektető személyeknek készen kell állniuk arra, hogy összes vagyonukat elveszíthetik. Mindezt tovább fokozta Nikhil Rathi, a Brit Pénzügyi Felügyelet (FCA) vezérigazgatója is, aki szerint a kriptovaluta kizárólag bűncselekmények melegágya, és azt javasolta, hogy a brit kormány még véletlenül se kompenzálja az eszközbe fektetőket veszteség esetén. Az ASA tehát egyszerűen csak beállt a sorba, és a szóban forgó 50, digitális eszközöket népszerűsítő cég számára még konkrét előírásokat is megfogalmazott a működésükre vonatkozóan.

Ez mindenképpen egy előrelépés. Egy olyan szektorról beszélünk, amelyről tudjuk, hogy némi szabályozásra van szüksége, ahogyan azt a korábbiakban már a kormány is felismerte” – magyarázta a felügyeleti szerv döntését Nick Hudson, az ASA operatív igazgatója.

Az év elején egyébként az államkincstár kancellárja, Rishi Sunak mindent félretéve kijelentette, hogy a kormánynak meg kell védenie a helyieket a megtévesztő kripto hirdetésektől, amelyek jelentős kárral járnak. Az ASA azonban nem hisz abban, hogy 2023 előtt bármilyen erre vonatkozó jogszabály életbe lépne, és figyelmeztetett, hogy az „etikátlan cégek” továbbra is reklámozni fogják „termékeiket”.

„Rendkívül fontos szerepünk van ebben az időszakban. A hirdetők tudják, hogy az FCA szabályozása a küszöbön áll. Ez az az időszak, amikor talán érdemes lesz megforgatni a szénájukat” – tette hozzá Hudson.

Itt azonban érdemes megjegyeznünk, hogy a szabályozók nemcsak az ismeretlen hátterű és „kétes” kriptovalutákkal foglalkozó cégeket figyelmeztette, hanem néhány elismert óriását, köztük a már említett Coinbaset és az eTorot is.

Na, ezt is megéltük: a Luno és Floki Inu is tiltólistára került

Ha valaki esetleg lemaradt volna, az ASA az utóbbi időkben már betiltott néhány „félrevezető” kriptoreklámot a brit földön, miután tavaly májusban a londoni metró- és buszmegállók falain a következők szlogenek jelentek meg: „ha bitcoint lát a metrón, ideje vásárolni”. A szabályozó hatóság azon nyomban azonosította, hogy a Luno kriptoapp áll a marketingkezdeményezés mögött, amit „rendkívül etikátlannak” minősített. Véleménye szerint a hirdetések tapasztalatlan befektetőket csábíthatnak arra, hogy belépjenek a digitális eszközök ökoszisztémájába anélkül, hogy felismernék a terület kockázatait – így egyszerűen betiltotta a Luno törekvéseit.

Néhány hónappal később, London közlekedési infrastruktúrája egy újabb kriptomarketing tetthelye lett, és ezúttal a Floki Inu nevű mémcoinról volt szó. Természetesen a coin fejlesztői sem úszták meg szárazon – a város hatóságai azzal érvelve, hogy az ilyen projekteket nem lenne szabad reklámozni előzetes kivizsgálás nélkül, eltávolították a hirdetéseiket.