Bajban a Bitcoin a közelgő FTX eladási hullám miatt, az ügy nyertese a Bitcoin BSC

A Bitcoin értéke kitartóan a 25 000 dollár árfolyamszintnél áll, ennek ellenére a Bitcoin BSC gyűjtésének üteme szinte példa nélküli tempóban halad előre. Mindössze 2 hét alatt a fejlesztőknek sikerült 1.5 millió dollárnyi tokent értékesíteni. Vagyis a célösszegnek a negyed máris teljesült.

A gyűjtés összesen 2 szakaszból áll, azonban ezeknél egyaránt 0.99 dolláros áron lehet hozzájutni a tokenekhez.

A fokozott érdeklődés a Bitcoin BSC iránt azért is meglepő, mivel az eredeti Bitcoinra komoly nyomás nehezedik. A bíróság ugyanis engedélyezte a bukott FTX számára, hogy túladjon a kriptokészletén. A befolyt összegből pedig a tervek szerint a FTX-károsultak egy részének vesztesége lesz fedezve.

A közelgő eladással kapcsolatban már több részlet is ismert. A bíróság az FTX számára heti maximum 200 millió dollár értékű token eladását engedélyezte. Továbbá a cég elsősorban Bitcoin, Solana és Ethereum tokenekben halmozta fel vagyonát.

Az összeomlást követően a kriptotőzsde új vezetősége 3.4 milliárd dollár értékű kriptoról adott számot. Ha hihetünk az ügy vádlottjainak, akkor ez az összeg a korábbi vezető, Sam Bankman-Fried személyes “perselye” volt.

Írásunk idején az FTX megközelítőleg 263 millió dollár értékű Bitcoinnal rendelkezik, aminek túlnyomó része várhatóan eladásra kerül. Kérdéses, hogy ez a folyamat milyen hatással lesz majd a BTC árára mivel az FTX csapata több OTC (tőzsdén kívüli ügylet) megkötésére is törekszik.

Azonban biztosat egyelőre nem lehet tudni, ráadásul valószínűnek tűnik, hogy az összes BTC-ről nem sikerül majd OTC-t kötni.

Ahogy az látható, a novemberben összeomlott tőzsde továbbra is jelentős hatást gyakorol a kriptoárakra, így érdemes lehet a befektetőknek további turbulenciára készülni. Ezért is meglepő, hogy egy ilyen piaci környezetben a befektetők pillanatok alatt elkapkodják a Bitcoin BSC érméket.

A Bitcoin BSC biztos menedéket biztosít

Az előző hetek és hónapok során a kriptoszektorban egyértelműen érezhető volt egy trendváltás. Míg korábban a békás mém érmék szerepeltek kimagaslóan, addig most számos sikeres “2.0” érmét láthatunk.

A jelenségre jó példa a Pepe 2.0, a Dogecoin 2.0, a Shiba Inu 2.0 és a Bitcoin 2.0 egyaránt.

Továbbá még olyan érméknek is sikerült sikereket elérni, akik csak “beépültek” a 2.0 érmék közé, mint a HarryPotterObamaSonic10Inu. A HPOS10I érme a “BITCOIN” azonosítót használja, így 2.0 érmékkel párhuzamosan ennek az értéke is az egekbe szökött. A rövid bikafutam alatt nem kevesebb mint 66 000% profitot tehettek zsebre az érme tulajdonosai.

Vagyis elmondható, hogy a bikafutam sokkal inkább a Bitcoinhoz hasonló érmék körül történik, mint a valódi BTC-nél.

Bitcoin BSC összehasonlítás

A HPOS10I mellett pedig a különböző Bitcoin forkok is sokat tudtak erősödni. Például a Bitcoin Cash érmék teljesítménye az előző év során messze túlszárnyalta a BTC-vel elérhető hozamot.

Ami egészen figyelemre méltó, hogy ezen a trenden belül kialakult egy “mini trend”. Ennek keretén belül valós felhasználási móddal rendelkező, alacsony piaci részesedéssel rendelkező érmékkel lehetett magas hozamot elérni.

Korábban a BTC20 fantasztikus sikereket ért el, és a listázást követően közel 600% hozamra tehettek szert a befektetők. Bár ez a hozam messze elmarad a HPOS10I-től, a csúcs utáni beszakadás is csekélyebb volt.

A Bitcoin sikerét kiasználó mém érmék kizárólag rövid távon és kiszámíthatatlan jelleggel biztosítanak hozamot. Azonban a BTC20 és a Bitcoin BSC-hez hasonló projektekkel rövid és hosszú távon egyaránt folyamatos profit érhető el.

Amennyiben a Bitcoin egy biztonságos befektetésnek számít az altcoinokhoz képest, akkor a stakelést biztosító Bitcoin projektek sikere egy kicsit sem meglepő. Előfordulhat, hogy amennyiben a Bitcoin értéke beszakad az FTX BTC eladást követően, a Bitcoin BSC képes lesz megőrizni az értékét.

Minden bizonnyal a legtöbb befektetők is így gondolkodhat, hiszen a $BTCBSC tokeneket szó szerint elkapkodják.

https://twitter.com/Bitcoinbsctoken/status/1700902012005629992

Így biztosít passzív jövedelmet a Bitcoin BSC

A stakelés segítségével egy érme tulajdonosai állandó passzív jövedelemre tudnak szert tenni, bármilyen költség nélkül. A megszerezhető jutalom mértékét a stakelési pool mérete, továbbá a lekötési idő szabályozza.

Ennek a mechanizmusnak hála nem csupán azok járnak jól, akik lekötötték az érméiket. Ugyanis a lecsökkent eladási nyomás következtében az érme értéke stabilabb lesz, így hosszú távon is ideális befektetési eszközzé válik a token.

Más szóval egyszerre lehetséges aktív és passzív jövedelemre is szert tenni.

Ráadásul az okosszerződsének hála, a Bitcoin BSC stakelését már most, a listázás előtt meg lehet kezdeni. Tartsd viszont szem előtt, hogy a lekötési idő minimum egy hét.

Szintén egy pozitívuma a projektnek, hogy a működési mechanikája rendkívül egyszerű. Szemben az olyan túlbonyolított kriptokkal mint a Terra Luna, a Bitcoin BSC esetében előre tudni lehet, mikor mire lehet számítani.

A teljes érmekészletnek a 69%-a lesz majd jutalmak formájában kiosztva, vagyis biztosan tudni lehet, hogy mi fedezi a stakelés költségét.

bitcoin-bsc-tokenomics

A BTC20-hoz hasonlóan a Bitcoin BSC is az eredeti Bitcoin rendszerét követi. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden alkalommal, amikor egy új BTC érme kerül a hálózatra, egy bizonyos mennyiségű Bitcoin BSC szétosztásra kerül.

Ennek köszönhetően a befektetők biztosak lehetnek benne, hogy a következő 120 év során a passzív bevételük garantált.

Ez azonban nem az egyetlen szempont, ami hasonlóság a Bitcoin és a Bitcoin BSC között. Utóbbit az előértékesítésen 0.99 dollárért lehet megvenni, ami a 2011-es BTC értékének felel meg.

Ezzel a csapat ismét esélyt szeretett volan adni azok számára, akik 12 évvel ezelőtt elszalasztották a mostanihoz képest minimális áron elérhető Bitcoint.

Szintén megegyezik az érmekészlet mérete. A 21 millió BTCBSC-ből 6 125 000 token az eladás alatt vásárolható meg 2% pedig a listázás likviditását fedezi.

Írásunk idején már több mint 700 000 érme került lekötésre amivel párhuzamosan az éves megszerezhető jutalom (APY) mértéke 370%.

További indokok a csatlakozás mellett

A stakelés nem az egyetlen olyan szempont, ami miatt érdemes lehet Bitcoin BSC-t vásárolni.

Először is, a Bitcoin BSC proof-of-stakel protokollra épül. Ennek köszönhetően egyszerűen skálázható, biztonságos és olcsóbb a használata mint a BTC-nek.

Továbbá a $BTCBSC a BNB Smart Chaint használja. Ennek köszönhetően míg az ERC-20 érmék esetében 20-30 dollárt is ki kell fizetni gázdíjra, a Bitcoin BSC-nél a legtöbbször pusztán 0.1 dollárt.

Lényeges még kiemelni, hogy nem csupán alacsony áron szerezhető be az érme, hanem a végrehajtott tranzakciók ideje is gyors. A Bitcoin hálózatán akár 10 percet is kell várni mire teljesül az utalás, ezzel szemben azonban a $BTCBSC-nél 5 másodperc alatt célba fognak érni az érméink.

Végezetül a BNB Smart Chain lehetővé teszi, hogy különböző decentralizált alkalmazások (dApp) fussanak a hálózaton. Emiatt pedig idővel a Bitcoin BSC érmék izgalmas felhasználási módokat kaphatnak.

Bitcoin bsc vásárlás

Még egy viszonylag alacsony befektetési összeg után is előfordulhat, hogy 5, vagy akár 100-szoros haszonra tudtál szert tenni. Azonban ha nem szeretnéd magadat kitenni a szektort szeszélyeinek, le is tudod kötni az érméket, amivel folyamatos passzív bevételt kaphatsz.

A Bitcoin BSC ezért az év egyik legjobb lehetősége lehet, amit ETH-val, BNB-vel és USDT-vel egyaránt megvásárolhatsz. A minimális vásárlási limit pedig nem több 10 dollárnál.

Ha szeretnéd alaposabban megismerni a Bitcoin BSC világát, látogass el a projekt magyar nyelven is elérhető weboldalára, még ma.

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**