Beszakadt a Cardano, helyette ezekbe az új projektekbe érdemes befektetni?

Továbbra is süvít a kriptotél dermesztő szele, és sorra fagynak meg a gyengébb fundamentummal rendelkező érmék.

A nagyobb piaci kapitalizcióval rendelkező tokenek közül az év egyik legnagyobb vesztese a Cardano (ADA) volt. Az év elején látott árfolyamhoz képest jelenleg több mint 80%-kal csökkent az érmék értéke és egyelőre nincs sok jele a javulásnak.

Alábbi írásunkban megvizsgáljuk, mi történt eddig az ADA-val, mire számíthatnak a befektetők, és milyen izgalmas alternatívákat lehet találni.

Érdemes Cardanot vásárolni?

A legnagyobb probléma az ADA érmékkel jelenleg az, hogy a befektetők nagy része elpártolt a projekttől. Ennek eredményeként az árfolyam nem volt képes megtartani a korábbi támaszszinteket így szinte soha nem látott mélységekig gyengült.

A kereskedők jobban teszik, ha körültekintően járnak el az ADA-val kapcsolatban. Bár az érme ára a jelenlegi szintnél úgy tűnhet, kifejezetten alacsony, egyáltalán nem kizárt a további gyengülés.

Sokáig úgy tűnt, hogy képes lesz megőrizni az érme a 0.3 dolláros árfolyamsávot. A piac negatív hangulata azonban eladási hullámot indított be az ADA tulajdonosai között, és egészen 0.24 dollárig gyengítette a tokent.

Befektetők a jelenlegi árat utoljára 2021 elején láthatták, így valószínűleg viszonylag alacsony a mostani árszint ellenállása.

A korábbi, 3 dolláros csúcs elérése óta gyakorlatilag folyamatos negatív spirálban van az árfolyam. Sajnos az ADA is egyike azoknak az érméknek, amik nagyon rövid idő alatt, hihetetlenül sokat erősödtek.

cardano arfolyam jan1

A sokáig vegetáló, 0.04 dollár környékén mozgó árfolyam 2020 novembere és 2021 augusztusa között viszont megközelítőleg 7,500%-kal erősödött. Nem nehéz belátni, hogy az ilyen mértékű erősödésnek valahol meg kell állnia és le kell nyugodnia.

A Cardano egyetlen esélye a komolyabb erősödésre az lenne, ha az egész kriptoszektor fellendülne. Ennek azonban jelenleg több akadálya is van. Egyrészt az FTX-botránynak még mindig nem biztos, hogy vége van, illetve nem lehet tudni milyen szabályozást fognak bevezetni a kriptoszektorban. Egy szigorítás, esetleg további kriptotőzsde-csődök egészen biztosan komoly eladási hullámot eredményeznének.

További nehézséget jelent, hogy a befektetők bizalma a teljes kriptopiacban megroppant, így aki a befektetés mellett dönt, az többnyire a nagyobb piaci kapitalizációval rendelkező érmék mellett teszi le a voksát, vagy olyan projekteket támogat, amik erős fundamentumokkal rendelkeznek és izgalmas felhasználási módokat kínálnak.

Írásunk további részében ezek közül mutatunk be néhányat.

Dash 2 Trade (D2T) – Alig maradt idő az előértékesítésből

A Dash 2 Trade az a projekt, ami egészen biztosan még hosszú ideig velünk fog maradni. A kereskedéssel és elemzéssel foglalkozó platform az előértékesítés során több mint 11.5 millió dollárt tudott összegyűjteni, amivel méltán érdemelte ki az év egyik legjobb előértékesítése címet.

A gyűjtés azonban napokon belül lezárul, így a kedvezményes áron elérhető érméket érdemes még most beszerezni. Akik így tesznek, nem csupán D2T érmetulajdonosok lesznek, hanem részt vehetnek a 150,000 dolláros sorsoláson, illetve a 3000 dolláros airdrop játékban is.

A fejlesztők által létrehozott eszközök listáját még felsorolni is nehéz lenne. Az előfizetők korlátlanul használhatnak többek között listázási értesítéseket, kockázati elemzőket, figyelőlistákat, automatikus kereskedő botot, láncon belüli elemzéseket és még különböző kereskedői versenyeken is részt tudnak majd venni.

Utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy erre a célra a fejlesztőcsapat 50 millió D2T érmét különített el, így akik próbára akarják tenni tudásokat, azoknak a nyereménye hosszú időre biztosítva van.

Keresve sem lehetne olyan széles repertoárral rendelkező platformot találni, mint amilyen a Dash 2 Trade. Nem kizárólag az elérhető eszközök széles választéka miatt, hanem a platform alacsony díjai miatt sem.

Az előfizetők mindössze 400 D2T érméért cserébe már igénybe tudják venni a szolgáltatásokat, illetve akik a legprofibb élményben szeretnének részesülni, azoknak lehetősége van 1000 D2T érméért cserébe a Pro csomagra is előfizetni.

Mivel már alig van néhány nap az előértékesítésből, ezért ez az utolsó lehetőség, hogy csatlakozz.

Vásárolj D2T érméket, amíg még nem késő.

Impact Project (IMPT) – izgalmas zöld token forradalmi felhasználási móddal

Az Impact Project ideális példaként szolgálhat minden előértékesítés számára. A fejlesztőknek – a projekt innovatív jellegének köszönhetően – az év egyik legsikeresebb előértékesítését sikerült megcsinálniuk.

A fejlesztők elsődleges célja az volt, amikor megálmodták az Impact Projectet, hogy bárki számára egyszerűvé és áttekinthetővé tegyék a karbonkredit-kereskedelmet.

A karbonkreditek vagy másnéven szén-dioxid kreditek egy-két kivételtől eltekintve kizárólag a nagyvállalatok számára érhetőek el. Hála az Impact Project ökoszisztémájának, ez a gyakorlat úgy néz ki, változóban van.

Röviden összefoglalva, a befektetők amennyiben az Impact Project platformján keresztül hajtanak végre vásárlásokat, abban az esetben NFT formájában karbonkrediteket kapnak ajándékba. Ezeket később a platform piacterén keresztül el is lehet adni, vagy akár véglegesen ki is lehet vonni őket.

A projekthez a listázás előtt már több tízezer cég csatlakozott. A népes partneri tábor olyan vállalatokat foglal magában, mind az Apple, Microsoft, Bershka vagy a Booking.com.

Az érme listázása decemberben történt meg, azonban ennek ellenére nem késő bevásárolni a legjobb zöld érméből.

Ha számodra is fontos a környezetvédelem és szeretnéd csökkenteni az ökológiai lábnyomodat látogass el az Impact Project hivatalos weboldalára, és tudj meg többet a projektről.

 

Olvasd el ezt is:

Calvaria: Duels of Eternity (RIA) – Az év legjobb P2E kártyajátéka

A Calvaria:Duels of Eternity, egy hamarosan listázásra kerülő, izgalmas play-to-earn NFT kártyajáték. Az előértékesítés hamarosan lezárul, így aki kedvezményes áron szeretne RIA érméket vásárolni, annak nincs vesztegetni való ideje.

Külön érdemes szem előtt tartani, hogy akik még az előértékesítés vége előtt csatlakoznak a befektetőkhöz, azoknak esélye nyílik megnyerni 100,000 dollárnyi RIA érmét.

Az előértékesítés során eddig több mint 2.5 millió dollárt gyűlt össze. A felfokozott érdeklődés nem véletlen, mivel a fejlesztőknek sikerült egy teljesen új, forradalmi ökoszisztémát megalkotni.

A játékhoz bárki, teljesen ingyenes tud majd csatlakozni. Kezdetben mindenki egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező NFT kártyapaklit fog kapni, amivel más, valódi játékosok ellen harcolhat majd.

Minden megnyert párviadalt követően RIA érmék kerülnek majd kiosztásra, amivel új kártyákat lehet vásárolni, vagy a régieket fejleszteni.

Mivel minden eszköz NFT-ként lesz jelen a játékban, így a platform piacterén keresztül el is tudjuk majd adni saját paklinkat, amivel így egyszerűen profithoz tudunk majd jutni.

A Calvaria egy decentralizált autonóm szervezet, így minden RIA tulajdonosnak lehetősége lesz beleszólni az összes, játékot érintő kérdésbe. Ennek a rendszernek köszönhetően a jövőben is meg fog felelni a Calvaria a játékosok összes elvárásának.

Mivel a RIA érmék az Ethereum blokkláncot használják, ezét a tulajdonosok passzív jutalmakért cserébe stakelhetik is őket.

Bár a csatlakozás ingyenes, akik még most RIA érméket vásárolnak, azok már a korai verzió megjelenésekor csatlakozhatnak.

Ne habozz, csatlakozz!