Bitcoin és Tesla: ezek most a legkeresettebb befektetési eszközök Amerikában

A bitcoin (BTC) és a Tesla részvények (TSLA) erős 2020-as évet tudhatnak eddig maguk mögött: a TradingView oldalán legalábbis magasan ezek a legkeresettebb befektetési formák jelenleg. Az érdeklődés ráadásul nem csak a nagyobb befektetők részéről érkezik – kisebb kereskedők körében is ez a két eszköz számít a favoritnak.

Amikor már Elon Musk szerint is magas a Tesla részvényének ára

A Tesla részvények olyan rakétasebeséggel száguldanak az ég felé, hogy az még Elon Musk CEO-t is megijeszti – ez pedig mindent elmond a Tesla 2020-as évéről. Az elektromos autógyártó részvénye január 1-jén még 402 dollárba került, míg most a cikk írásának idején 1650 dollárra (kb. 480 ezer Ft) emelkedett. Az érdeklődés ráadásul nem csak a részvények árának növekedésében látszik meg. A TradingView oldalán július hónapban 31 amerikai államban volt a TSLA a leggyakrabban látogatott befektetési eszköz.

Azért a bitcoin se maradt el sokkal érdeklődés tekintetében, így a BTC és a Tesla egyértelműen vezetik a TradingView statisztikáit. S bár a Tesla részvényárak megháromszorozódásához képest a bitcoin 60%-os növekedése „szinte” eltörpül, azért a kriptopénznek sem kell szégyenkeznie: a januári 7400 dolláros árfolyamról szépen feldolgozta magát a mostani 11,800 dolláros szintre.

Bitcoin és Tesla: ezek most a legkeresettebb befektetési lehetőségek Amerikában
Forrás: TradingView

A TradingView adataiból még egy érdekes dolog is feltűnhet. Az amerikai államok között is különbséget láthatunk: míg a délkeleti államok inkább a Forex felé hajlanak, addig a nyugati part (köztük a Tesla központját is magába foglaló Kalifornia, illetve Oregon és Washington államok) inkább kriptobarátnak számítanak.

Ráadásul a Tesla részvények árának növekedése korántsem tűnik befejezettnek – hiába osztotta meg ezzel kapcsolatos aggodalmát Elon Musk is Twitteren: ő ugyanis már májusban túl magasnak tartotta ezeket. De nem csak a Tesla, a BTC is számíthat további érdeklődésre a kis- és nagybefektetőktől. A 2020-as év nem csak egy újabb bitcoin ralit tudhat maga mögött, hanem a bitcoin híre és népszerűsége is egyre gyorsabban terjed a kiskereskedelmi befektetők körében, főként a közösségi média oldalakon. Az egyik legjelentősebb amerikai sportblog, a Barstool Sports alapító Dave Portnoy például nemrég vetette bele magát a kriptopénz népszerűsítésébe. Az internetes véleményvezérek hatása pedig nem elhanyagolható: Portnoy több mint 1,7 millió követővel rendelkezik Twitteren.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük