Bitcoin, ether és altcoinok elemzése általában

Először szeretnék mindenkinek nagyon boldog Bitcoin Pizza napot kívánni. Ma, 2020. május 23-án a tizedik évfordulója annak, hogy a magyar származású Hanyecz László két pizzát vett 10.000 BTC-ért.

A Bitcoin hosszú utat tett meg, és az évek alatt mindig megerősödve jött ki a válságokból. Sokan jósolják a Bitcoin végső napját, de ez soha nem fog bekövetkezni. Ma már a Bitcoin nem csak egy szűk közösség által ismert technikai újdonság, hanem sok vállalkozás gerince. Ez az iparág erős hátországot nyújt a Bitcoinnak. Továbbá, első kézből tudom, hogy az Európai Bizottság kedvezően áll nemcsak a kriptovilághoz, de a blokklánc technológiához is.

Nagy volt a zaj a Bitcoin felezés miatt az elmúlt hetekben, és ahogy az előző cikkemben is írtam, továbbra is gyenge maradt. Ez a gyengeség tovább folytatódik, és középtávon nem várhatunk sokat a Bitcoin árfolyamától.

A technikai elemzés valójában nem más, mint az emberek pszichológiai vizsgálata és így a kapzsiságuk és félelmeik lemérése. Nem látom annak a lehetőségét, hogy a Bitcoin kitörne a technikai ellenállásból. A Bitcoin legnagyobb ellenállási szintjei 9200 dollár – 9500 dollár – 9750 dollár – 10000 dollár körüli zónában vannak. Látnunk kéne, hogy közelebb kerül a szinthez és jó forgalmat kellene tapasztalnunk 3-4 napig. Csak ebben az esetben számíthatunk kitörésre, ellenkező esetben pedig előbb-utóbb le fogunk jönni 7200 dollárra. A Bitcoin nagyon erős támasz szintjei 8630-8550-8280 szint körül vannak. Ha ezek megsérülnek, lassan elindulunk a 7200-6000 dolláros szintek felé.

Jelenleg a BTC megpróbál stabilizálódni, mivel a hírfolyam az intézményi oldalról eddig pozitív volt, ám a közelmúlt FUD-ja (félelem, bizonytalanság, kétely angol megfelelői kezdőbetűinek mozaikszava) volt, amikor valaki 50 BTC-t mozgatott egy olyan tárcáról, amely nagyon régi és több évig nem volt aktív, néhány ember pánikba esett, mivel azt gyanítják, a titokzatos transzfer mögött maga Satoshi Nakamoto állt. Ez a hír azonban nem igaz, mert valószínűtlen, hogy valóban Satoshi Nakamoto legyen, továbbá még ha valóban ő adott volna el 50 BTC-t, az sem jelent semmit. Összegezve, a BTC tartománya 8500 és 9800 dollár között lesz.

Fundamentálisan az ETH most nagyon jónak látszik, mivel 2020 júliusában jön az ETH 2.0-t, amely a PoS konszenzus algoritmusukon fog futni. Ez meg fogja oldani a skálázhatósági problémájukat ezzel bebiztosítva vezető szerepét az iparágban. Technikai szempontból az ETH nagyon ígéretesnek tűnik, mivel erőteljes támasszal rendelkezik 197 dollárnál, majd 184 dollárnál. Ha meghaladja a 174 dolláros szintet, akkor 150 dollár szintre is csökkenhet, de ez valószínűtlen a jelenlegi piaci helyzetben.

A kripto- kereskedés általános szabálya, hogy a pletykák alapján kell vásárolni és a híreken kell eladni.

Ez vonatkozik néhány altcoinrra, és a következő coinok jók a középtávú kereskedelemre:

  • KMD / BTC
  • LST / BTC
  • RVN / BTC
  • MCO / BTC
  • SKY / BTC

Minden coinnak megvan az esélye, hogy rövidtávon 10–15% -ot emelkedjen és középtávon még többet. Itt legyen mindenkinek stop és target beállítva a saját kockázattűrésének megfelelően. Azt javaslom, hogy mindig használunk 5-7%-os stop-ot, 10-20%-os target-tel.

A Guruprasad Venkatesha a b-cube.ai, a kriptovaluták kereskedelmére specializálódott francia-magyar startup társalapítója és vezérigazgatója. A b-cube komplex matematikai modelleket és mesterséges intelligenciát használva teszi jövedelmezőbbé a kriptovaluták kereskedését ügyfelei számára. A Első vagyonkezelő társaságát 16 éves korában alapította, később pedig sikeres exitet hajtott végre. Később a Morgan Stanley vállalatnak dolgozott befektetési elemzőként, majd ezt hagyta abba, hogy a kriptovaluták világába léphessen.

Elérhető a következő közösségi média csatornákon:

LinkedIn: https://www.linkedin.com/in/guruprasadvenkatesha/

Twitter: https://twitter.com/GuruprasadVenk1

***Az ezen a weboldalon biztosított információ nem minősül befektetési tanácsadásnak, pénzügyi tanácsadásnak, kereskedelmi tanácsadásnak vagy bármilyen más tanácsnak, ezért a cikk tartalmát önmagában sem szabad így kezelni. A szerző, a weboldal vagy a velük kapcsolatban álló cég nem ajánlja, hogy bármelyik kriptovalutát megvásárolja, eladja vagy tartsa. A befektetési döntések meghozatala előtt járjon el kellő gondossággal és konzultáljon pénzügyi tanácsadójával.***