A bitcoin ledolgozta a múlt év novemberi szabadesését, 6200$ fölött az árfolyam

Egy technikai indikátor, mely egy eszköz mögötti momentum azonosítására szolgál 2018 eleje óta először a legmagasabb értéken mozog, ami egy újabb pozitív hír a Bitcoin árfolyamára nézve, jelentette a CoinDesk.

A relatív erő index (RSI) követi az árváltozások gyorsaságát és változását is, azaz a momentumot. Elsődleges célja, hogy indukálja mikor vált át egy eszköz ára medvésből bikásba és fordítva, illetve mikor válik egy-egy eszköz túladottá vagy túlvetté.

A 70-es érték feletti RSI túlvett állapotnak számít és nagyobb a valószínűsége a korrekciónak mialatt a 30 feletti erős túladott állapotot feltételez és emelkedést valószínűsít.

Az 50-es RSI jelenti az arany középutat a medvés és a bikás piac között és e körüli érték esetében nem javallott kereskedni.

A Bitcoin RSI a Coinbase hetes grafikonján új erőt demonstrál és miközben a 70-es értékhez közel, 67-en cirkál. Az érték 2018 januárja óta a legmagasabb, és néhány héttel, miután a BTC december végén beállította a 20 000 dolláros rekordárfolyamát, állapotot feltételez.

USD/BTC árfolyam Coinbase 1W | TradingView

2016-2017-ben az RSI ritkán lőtt a 70-es érték fölé, túlnyomóan az 53-60-as tartományban mozgott. Még tovább visszakalandozva az időben, 2014 elejétől 2015 végéig egyetlen egyszer sem ment 60 fölé, ami – visszatekintve időben – kiválóan jelzi, miért nem volt egyetlen komolyabb momentuma sem a Bitcoinnak.

A pálforduló 2015 októberben kezdődött mikor az RSI egy kis időre áttörte a 60-at és ennek hatására a bitcoin árfolyam 8000x-os erősödést tudott regisztrálni és közben az RSI a hetes charton 53 fölött tudott maradt.

A minta alkalmazható a friss 6000 dollár feletti eseményekre is.

Hozzá kell tenni figyelmeztetésként, a kisebb időkeretű chartokon az RSI már most túlvettséget jelez és várható egy kisebb korrekció. A hosszabb távú kilátásokat azonban nem befolyásolja és amíg az RSI 53 fölött tud maradni, a vevők lesznek többségben.

Az RSI önmagában nem jelent konfirmációt az árfolyam várható alakulására. Érdemes mellé felrajzolni a chartokra az Ichimoku négy indikátorát és a volumen profilt is a mozgóátlag konvergencia-divergenciával egyetemben. Amennyiben az indikátorok többsége pozitív szignált küld, akkor lehet magas precizitással hosszú távú emelkedő trendről beszélni.

Pillanatnyilag mindenesetre rózsás a helyzet. A Bitcoin teljes piaci dominanciája 58%-on áll, melyre utoljára 2017 decemberében, a hype kellős közepén volt példa.

Összkapitalizációs dominancia | CoinMarketCap

Egy apró figyelmeztető jel lehet, hogy a kereskedési volumen közel 75%-a BTC/USDt stabilcoinban történik, ami azt sugallja, hogy az alternatív coinokban és tetherben tartott tőkék gravitálnak a bitcoin felé ahelyett, hogy friss fiatpénz alapú befektetések érkeznének a piacokra. Ez egyébként nyilvánvaló lesz azonnal, ha rápillantunk az altcoinok teljesítményére.

Bitcoin kereskedési párok volumenei | Brave New Coin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük