Zsonglőrködés a privát kulcsokkal

Hogyan őrizte meg a likviditását a BitMEX, miközben 50 ezer bitcoint utaltak ki a platformról?

Miután a BitMEX tőzsde vezetői ellen eljárást indított az Amerikai Értékpapírpiaci Felügyelet, a SEC, jelentős mennyiségű kriptopénz áramlott ki a platformról a negatív hírre reagálva. A Coin Metrics blokklánc elemző cég most azt vizsgálta meg, hogyan tudta fenntartani a likviditását ebben az extrém helyzetben is a BitMEX. Az 50 ezer bitcoin, ami a tőzsdéről 24 óra alatt kiutalásra került ugyanis több, mint 500 millió dollárnak felelt meg, ami még egy hagyományos nagybankot is könnyen térdre kényszerítene.

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, Arthur Hayes, Samuel Reed és Ben Delo október 1-jén került a hatóságok elé, mert hivatalosan nem regisztrált kereskedési platformot üzemeltettek és megszegték a bank titokról szóló törvényt is. Reed-et már aznap letartóztatták, de később 5 millió dolláros óvadékkal szabadlábra helyezték. A hír megjelenése után szinte azonnal pánik szerűen menekítették a felhasználók a tőzsdéről a pénzüket, egy héttel később pedig az egész vezetőség lemondott.

A Coin Metrics legújabb elemzése szerint a BitMEX 3-4 privát kulcs segítségével írta alá azokat a multisignature tranzakciókat, melyek során az ügyfelek pénze a hidegtárcákból kiutalásra kerül minden nap délután 1 óra körül. A privát kulcsok közül három a BitMEX alapítóknál volt, míg egy külön, ismert kulcsot használhatott a letétkezelő. Ebből az információból kiindulva az alábbi táblázatra következtetett a Coin Metrics csapata, amiben az látható, melyik nap kinek a kulcsát használták a BitMEX-nél.

BitMex privát kulcsok

A feltételezések szerint A kulcs tartozott Samuel Reedhez, aki október 1-től nem írt alá semmilyen tranzakciót, mert letartóztatták. A piros dátumokon a szokásos napi 1 kiutaláson kívül több alkalommal is teljesítették az ügyfelek tranzakciós kéréseit, hogy a bizalmat fenntartsák a maradék felhasználók felé. Az a tény, hogy mind a három alapító használta a privát kulcsát a hír bejelentése után némileg biztonságot nyújtott a BitMEX felhasználóinak, hogy nem válnak köddé a pénzükkel a vezetők.

Ha azonban Mr. Reed nem tudott volna óvadékkal szabadlábra kerülni és a maradék alapítók közül mást is letartóztattak volna, akkor a tőzsdéről nem tudtak volna kiutalni egyáltalán a felhasználóknak egy fillért sem. Volt már több precedens is rá, hogy letartóztatott vagy elhunyt vezetők miatt vált egy-egy kriptopénz tőzsde fizetésképtelenné az ügyfelekkel szemben, ezért a privát kulcsok őrzése kulcsfontosságú egy hasonló platform esetében.

Egyelőre nem tisztázott, hogy a vezetők lemondása után ezek a privát kulcsok most pontosan kinek a kezében vannak, de feltehetően már a megbízott vezérigazgató rendelkezik felettük.

Mindeközben a BitMEX piaci részesedése 4%-ot zsugorodott az elmúlt héten, mert a kereskedők másik platformokra vándoroltak át.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük