CZ és Vitalik szerint is elengedhetetlen a blokklánc alapú szavazási rendszer

A Binance vezérigazgatója, Changpeng Zhao és az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin felháborodásukat fejezték ki, és mindketten egyetértenek abban, hogy egy új blokklánc alapú szavazási rendszerre van szükség az Egyesült Államokban a demokratikus folyamatok javításához. De ezt nem lesz olyan könnyű megvalósítani, mint ahogy sokan gondolják.

A 2020-as amerikai elnökválasztás elhúzódó eredménye miatt, CZ azt tweetelte, hogy eljött az ideje, hogy a fejlesztők egy „blokklánc alapú mobil szavazóalkalmazást” készítsenek.

A Binance vezérigazgatója azzal érvelt, hogy egy ilyen szavazási rendszer csökkentené a szavazatok feldolgozásához szükséges időt, javítaná a választók személyes adatainak védelmét és kiküszöbölné az eredmények érvényességével kapcsolatos kérdéseket.

CZ sürgette a fejlesztőket, hogy kezdjenek el kidolgozni egy ilyen rendszert:

„Fejlesszetek most valamit, hagyassátok jóvá (nyilvánvalóan a legnehezebb lépés), és szerezzetek négy év alatt 300 millió plusz felhasználót. Bármely alkalmas fejlesztőnek hajlandónak kell lenni ezt „ingyen” megtenni.”

Buterin megosztotta a bejegyzést, bár hozzátette, hogy ez nem lesz könnyű feladat:

“A biztonságos kriptográfiai szavazási rendszer létrehozásával kapcsolatos technikai kihívások jelentősek (és gyakran alábecsültek), de véleményem szerint [CZ tweetje] 100%-ban helytálló.”

Tisztázta, hogy a kriptográfiai megközelítés nem feltétlenül jelent blokklánc-megközelítést, bár kifejtette, hogy „maximalizálja az anti-cenzúraelleneséget”.

Bár az ilyen rendszerek megoldják a „minden szavazat meg lett számlálva” kérdését, de azt nem tudják eldönteni, hogy a szavazatok eleve érvényesek-e.

A Cardano alapítója, Charles Hoskinson is úgy véli, hogy a blokklánc alapú szavazás a helyes út. A múlt héten azt sugallta, hogy Cardano “már meg is építette az infrastruktúrát” ehhez a konkrét felhasználási esethez.

A közösség még nem áll készen a blokklánc szavazásra

Nem mindenki ért ezzel egyet. A MyCrypto vezérigazgatója és alapítója, Taylor Monahan elmondta, hogy a jelenlegi blokklánc és kriptovaluta hálózatok számos biztonsági kérdéssel szembesülnek, így a közösség nem áll készen a „blokklánc demokráciára”.

Arra hivatkozott, hogy “Nem tudunk közelebb kerülni a hamis internetpénz blokkolásához, amellyel a tech geekek játszanak és szórakozásból manipulálnak”hivatkozva az ICO-kra, átverésekre, ponzi-rendszerre, hackekre és bizonytalan okos szerződésekre a jelenlegi akadályok mellett:

“ Ez nem azért van, mert az emberek pénzt akarnak. Ez azért van, mert az emberek hatalmat akarnak. Pénz = hatalom. Szavazatok = hatalom.”

A múlt héten Jonathon Johnson, az Overstock vezetője elmondta, hogy Voatz, az Overstock leányvállalata, által fejlesztett szavazó alkalmazás képes lett volna megoldani a problémákat, melyekkel a mostani választás során szembesülünk.

Azonban a Voatz-ot is kritikák érik a biztonsági rések feltárása miatt. Az MIT biztonsági kutatói az év elején nem tartották megfelelőnek az alkalmazás kiberbiztonsági védelmi rendszerét.

Egy másik országban már sikeresen alkalmazták a blokkláncot hasonló esetben. Múlt hónapban Oroszország sikeresen használta a Waves-re épített blokklánc alapú szavazási rendszert, amely csaknem 300 000 szavazatot rögzített.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük