DJ Jörg Molt tehet a bitcoin áresésről

Gondolhatod magadban levegőért kapkodva; ki a fene az a DJ Jörg Molt?!? Nos, ő Satoshi Nakamoto, a Bitcoin feltalálója. Író és korábbi bajor DJ előadóművész, aki ugyan akkor, amikor a Bitcoin kijött még kódolni nem tudott (az ex-felesége szerint), de valahogy mégis sikerült kirobbantania a Bitcoin-forradalmat. Múlt héten kicsit elszaladt Jörggel a paripa, ugyanis állítása szerint miatta zuhant ekkorát az árfolyam. Meg is van a válasza rá, hogy miért: a csúnya, gonosz kriptoközösség nem hiszi el, hogy ő lenne Satoshi Nakamoto, hülyét csinált belőle, ezért bosszúból bedöntötte az árfolyamot.

Jörgünk hétfőn tweetelte újra egyik követője Twitter bejegyzését, amiben azt állítja, hogy a DJ tehet a Bitcoin összeomlásról. Ebből az üzenetből annyi igaz, hogy igen, a BTC milliárdokat fogyott pár óra alatt. Satoshi apánknak szerencsére nem kellett több és azon nyomban magára vállalta az árgyilkolás terrorista cselekedetét és egyetértett az eredeti tweettel azt állítván, hogy az ellene indított ‘szarvihar’ miatt kellett bedöntenie a piacot.

Bin Laden-level: Jörg megüdvözül

A hasonlat kissé groteszk, de DJ Jörg láthatóan Bin Laden szintekre tör: bármi katasztrofális is történik vagy fog történni a BTC árfolyamával, Jörgöt elő lehet majd venni (ahogy Craig Wrightot is), vagy csak épp önkéntesen magára fogja vállalni. Ahogy tette azt Bin Laden is, vagy az USA vérvörös terrorizmus elleni harcában Bin Ladennel.

Viccet félretéve Jörg Molt azóta került az online kriptovaluta közösség figyelmének központjába, miután a podcast kreátor és influenszer Kenneth Bosack (@KennethBosak) egy konferencián élőben szembesítette hazugságaival. A DJ-ét a SIMS konferenciára kérték fel, hogy tartson egy előadást, hisz mégis csak ő a “Bitcoin társalapítója”, ahogy azt többször is kijelentette konferenciákon hozzátéve, több mint 250 000 bitcoinon csücsül.

A szembesítés a konferencián nagyjából kifulladt a verbális megszentségtelenítésekben, a Twitter kriptofanatikusai azok, akiknek jól jött, hogy levezethetik frusztráltságukat kedvenc DJ Nakamotónkon.

Feltehetően tehát ebből a mesés vagyonból értékesített pár tízezret az elmúlt héten és vitte az árfolyamot a habokba.

A tanulsága a történetnek: a kriptoközösség egy vérengző fenevad és még véletlenül se állíts olyat, amit nem tudsz sziklaszilárd tényekkel bizonyítani. Jörgünk tanulhatott volna Wright, Ver, Wu és a többi, jobb napokat is megélt kripto-celeb hibájából.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük