Nem az USA-nak, hanem Dél-Koreának adják ki Do Kwont, a Terra társalapítóját

Egy nem régi jelentés szerint Do Kwon Dél-Koreának való kiadatását a egy podgoricai felsőbíróság rendelte el. Az ítélet értelmében a bíró hatályon kívül helyezte azt a korábbi, egy másik montenegrói bíróság által hozott döntést, mely szerint Kwont az Egyesült Államoknak kell kiadni.

Előzmények:

Kwon meghallgatását január 29-re időzítették, később azonban egy hónappal csúsztatták az időpontot, mivel nem voltak bizonyosak abban, hogy megjelenik. Bár az SEC április 15-ét javasolta a tárgyalás következő dátumának, Kwon ügyvédje nem szeretett volna március 18-nál tovább várni.

Most a kiadatás a legnagyobb probléma, amelyekkel a Terraform Labs vezetőinek szembe kell nézniük. Do Kwonon kívül Han Chang-joont, a vállalat korábbi pénzügyi vezetőjét is kiadták Dél-Koreának, miután letöltötte montenegrói börtönbüntetését.

Kwon az ügyvédjén keresztül azért fellebbezett, hogy utasítsák el az USA-nak való kiadatását. Érvelésük szerint a korábbi „határozat szöveget értelmezhetetlen”. Ezzel a fellebviteli bíróság is egyetértett. Korábban már többször is megfordult a szerencséje, hol az USA-nak, hol pedig Dél-Koreának akarták őt kiadni.

A legutóbbi döntést követően a dél-koreai rendőrség csütörtökön már fel is tett egy kérést az Interpolra, hogy segítsenek nekik Do Kwont Montenegróból Dél-Koreába juttatni.

Amerikában vége az ügynek?

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Do Kwon ügye az Egyesült Államokban lezárult volna. Bár a kiadatás miatt főhet a feje az amerikai Igazságügyi Minisztériumnak, közel sem biztos, hogy a korábban sikeres kriptomágnás megússza a büntetését az orszgában. Köztudott, hogy a USA a hasonló ügyeket a végletekig képes elhúzni.

Kapcsolódó cikkünk: