Ég veled STEPN – a kriptojáték szerelmesek inkább a Calvariat választják

A STEPN (GMT) árfolyama történelmi mélypont felé közelít. A márciusi jegyzést követően a GMT érmék ára napok alatt egy dollárig szaladt, majd néhány hónapra rá elérte a 4.11 dolláros csúcsot. Ezt követően azonban folyamatos mélyrepülés tapasztalható, és úgy néz ki a Calvaria: Duels of Eternity felbukkanása miatt további gyengülésre számíthatnak az érme birtokosai.

A STEPN egy úgynevezett M2E (move-to-earn) és életmód-javító alkalmazás. A GMT-re is igaz, hogy a hirtelen jött hatalmas erősödést, szintén nagy mértékű szakadés követi. Mivel rövid idő alatt 4,000%-ot erősödött, ezért egy ideig nem feltétlenül lehet számítani komolyabb árfolyamjavulásra.

Számos érménél láthattuk már, hogy a kezdeti bizakodás után, néhány hónapon belül beszakad az árfolyam. Ennek az elsődleges oka sokszor abban keresendő, hogy a projekt nem rendelkezik kellő vonzerővel, és nem képes megtartani a felhasználóit.

STEPN összefoglaló

Az év elején a STEPN hatalmas sikert könyvelhetett el. Az ökoszisztéma lényege, hogy a felhasználók NFT-tornacipőket vásárolnak, majd további tokeneket gyűjtsenek gyaloglással. Az ötletre sokan ráharaptak és több millió felhasználó töltötte le a megjelenés napján a mobilalkalmazást.

Májusban elérte az azóta is megközelíthetetlen 4 dolláros szintet, majd ezt követően értékének közel 90%-át el is vesztette.

Az elsődleges probléma a visszajelzések alapján az volt, hogy a tokenrendszer nem volt igazságos a felhasználók szempontjából. Miután az érme beszakadt, közel 10-szer annyi mozgásra volt szükség ahhoz, hogy a korábbi profit elérhető legyen. Mivel az egész rendszer a jutalmakra volt felépítve, így egy alacsony árfolyam esetén szinte borítékolható, hogy előbb-utóbb a felhasználók is faképnél fogják hagyni a projektet.

A jövővel kapcsolatban nehéz lenne biztosat mondani a STEPN-t illetően, az azonban biztos, hogy a jelenlegi helyzet nem ad túl sok okot a bizakodásra. Az ötlet bár dicséretes volt, a kivitelezésre és a folyamatos fejlesztésekre, illetve az ökoszisztéma kiegyensúlyozására sokkal nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni a fejlesztőknek.

Ezzel szemben a Calvaria csapata tanult a STEPN hibáiból, és létrehoztak egy tökéletesen kiegyensúlyozott, működő tokenomikát, amiben bárki, könnyedén profitra tehet szert.

Új szelek a blokklánc játékok piacán

Alig múlik el úgy hét, hogy ne jelent volna meg egy újabb kriptojáték. Ennek ellenére alig lehet olyan projektet találni, ami nem kizárólag a kriptopiac szerelmesei, de a gémerek számára is vonzó lehet. Ez többnyire azért van így, mert a legtöbb esetben annak érdekében, hogy csatlakozhassunk egy projekthez, mindenképpen valamilyen kriptopénzt kell vásárolni.

Bár nem bonyolult folyamat létrehozni egy kriptotárcát vagy vásárolni valamilyen kriptoérmét, mégis érthető, ha a felhasználók egy része inkább távol maradna ezektől.

Ezen a gyakorlaton akarnak változtatni a Calvaria fejlesztői. A csapat célja, hogy a projektjüket minél szélesebb rétegek számára tegyék elérhetővé. Ennek érdekében úgy alkották meg a játékot, hogy semmilyen előzetes befizetésre és kriptotárcára sincs szükség a csatlakozáshoz.

Mi az a Calvaria?

A Calvaria: Duels of Ethernity egy túlvilági környezetben játszódó, előértékesítési szakaszában lévő P2E (play to earn) blokklánc játék. A Calvaria ökoszisztémáján belül, két különböző digitális fizetőeszköz található meg. Az eRIA és a RIA.

A különböző NFT harci kártyák segítségével a felhasználók párviadalok keretein belül összemérhetik egymással a stratégiai érzéküket, amiért cserében eRIA érméket kapnak jutalmul. A fejlesztők úgy alkották meg a harcrendszert, hogy a megfelelő stratégia megválasztásával még egy gyengébb paklival is nyerni lehessen.

A jutalmul kapott eRIA érmékkel számos lehetőség közül választhatnak a felhasználók. Dönthetnek úgy, hogy új kártyákat vásárolnak belőlük, a meglévőket fejlesztik, vagy a platform piacterén keresztül más kriptopénzekre váltják őket.

Az ökoszisztéma másik, és egyben legfontosabb digitális eszköze azonban nem az eRIA, hanem a hamarosan lezáruló előértékesítésben kapható RIA. Utóbbi segítségével az eRIA nyújtötta előnyökön túl, számos egyéb felhasználási módot is megtalálhatunk.

Mivel a RIA az Ethereum blokkláncon található ERC-20 érme, ezért a tulajdonosoknak módjukban áll stakelni. Ezzel a gyakorlattal passzív módon lehet majd hozzájutni különböző jutalmakhoz. A Calvaria DAO (decentralizált autonóm szervezet)-ként működik, ami azt jelenti, hogy nem egy szűk tanács, hanem a teljes közösség dönt a játék sorsáról. Vagyis mindenki, aki rendelkezik RIA érmékkel, beleszólhat minden, a játékot érintő fontos kérdésbe.

Szintén a RIA érmék megvásárlása mellett szól, hogy más projektektől eltérően a RIA egy deflációs érme. Ez annyit tesz, hogy egy előre meghatározott darabszám áll belőle rendelkezésre, és a fejlesztők ezeken kívül nem fognak további érméket létrehozni. Ennek azért van nagy jelentősége, mert más projektekkel szemben, a RIA-val nem fordulhat elő, hogy a túl nagy kínálat miatt értéktelenné váljon.

RIA token vásárlása

Az idő fogy, és egyre nagyobb befektetők csatlakoznak

Ahogy telnek a napok, nem kizárólag a kis-, hanem a nagybefektetők is felfigyeltek a Calvariaban rejlő lehetőségekre. Ezt bizonyítja, hogy egy névtelen kripto-bálna a napokban vásárolt be, közel 100,000 dollár értékben RIA érmékből.

kriptobalna calvaria tokent vett 100 ezer dollarert

Forrás: Etherscans

A vásárlások növekvő trendjében az is szerepet játszhat, hogy az előértékesítés hamarosan véget fog érni. A jelenleg is tartó, ötödik előértékesítési szakasz lesz az utolsó amikor még kedvezményes áron lehet RIA érmékhez jutni. Ennek a szakasznak a teljesítését követően, az érme záros határidőn belül jegyzésre is fog kerülni és bárki számára elérhetővé fog válni. Mivel az említett szakasznak már több mint a 70%-a teljesült, így akik még most szeretnének csatlakozni, azok jobban teszik, ha csipkedik magukat.

Minimálisan 1000 RIA érmét lehet megvásárolni a hivatalos weboldalon keresztül. Ezeknek az ára összesen nagyjából 33 dollár, vagyis 13,000 forint fejében mi is csatlakozhatunk ehhez az egészen újszerű játékhoz. Sok esetben egy átlagos játéknak is hasonló ára van, amivel még csak profitot sem lehet elérni. Mivel a Calvaria is a sikeres befektetések táborát erősíti, így biztosak lehetünk benne, hogy a jegyzést követően hatalmas áremelkedésre lehet majd számítani.

Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a projekt támogatói között olyan vállalatokat találunk, mint a KuCoin, Polygon Studios, Gate.io, az XT.com és a Chainplay.

Mire lehet számítani a jövőben?

A fejlesztők által közzétett ütemterv szerint, az érme jegyzése legkorábban 2023 első negyedében valósul majd meg. Ezt követően valószínűleg 2023 második negyedében meg fog jelenni a Duels of Eternity alpha verziója. Az év hátralévő részében a fejlesztők számos házon belüli versennyel, szponzorációs programmal és kiegészítőkkel fognak kedveskedni a játékosoknak.

Szintén a fejlesztők tervei között szerepel, hogy nem kizárólag böngészőből, hanem egy saját fejlesztésű IOS és Android mobilalkalmazáson keresztül is elérhető lesz a Calvaria. Ennek köszönhetően bárhol is legyünk a világon, könnyen lebonyolíthatunk egy meccset némi eRIA érme reményében.

Mivel az ökoszisztéma egyszerre lesz képest egyensúlyt teremteni a korlátozott számú RIA tokennel, és az ingyenes csatlakozásnak köszönhetően játékosok tömegeit bevonzani, ezért egészen biztosan szép jövő elé néz a Calvaria.

Legyél te is részese ennek a hatalmas kalandnak, és csatlakozz a Calvaria-hoz, amíg még nem késő.

RIA token vásárlása