Egy újabb bitcoin ETF a piacon, amivel már kereskedni is lehet

Tegnap a VanEck Securities Corp és a SolidX Management LLC elkezdte értékesíteni a kontraktusait egy limitált verziójú kripto ETF-en (tőzsdén kereskedett alap) keresztül, jelent meg a Wall Street Journal egy riportjában. Közben más iparági szereplők azt állítják, hogy ez nem is bitcoin ETF.

Az értékesítéshez kapcsolódó szabályokat úgy határozták meg, hogy az instrumentum mentesül a tőzsdei felügyelet nyilvántartásba vételétől, és a részvényeket csak intézményi befektetőknek lehet felkínálni vételre. Mindkét vállalat bízik benne, hogy ez a limitált verzió bizonyítékul szolgál majd, hogy a bitcoin ETF működhet.

A két cég közösen 2018-ban kérvényezte a bitcoin ETF-et, de még mindig várnak a jóváhagyásra.

Korábban a Reality Shares ETF Trust, a Blockforce Capital amerikai eszközmenedzsment leányvállalata próbálta bevezetni a bitcoin ETF ’megkerülő megoldást’ 2019. februárban. Azonban a kérvény visszavonásra került a SEC, az Amerikai Tőzsdefelügyelet indítványozására.

Továbbra is nagyon erős a kereslet az intézményi befektetők részéről egy olyan egyértelmű termék iránt, ami Bitcoinban kerül elszámolásra”, nyilatkozta a Bloombergnek Ed Lopez, a VanEck ETF termékosztályának a vezetője. „Bízunk benne, hogy ez a mostani ajánlat megoldja azokat a problémákat, amik a közvetlen Bitcoin befektetések körül kialakultak.”

A piaci véleményformálók azonban máshogy látják a dolgot

Eric Balchunas, a Bloomberg Intelligence szenior ETF elemzője azonban elég bizonytalannak látja ezt az ajánlatot, az egészet GBTC-snek [Grayscale Bitcoin Trust]-nek minősítette, és nem is nevezné ő ezt egy ETF-nek.

Jake Chervinsky, Compound Finance jogi szakértője egyértelművé tette, hogy szerinte VanEck SolidX Bitcoin Trust nem ETF. Szerinte is inkább Grayscale Bitcoin Trust-nak tűnik, amit hat évvel ezelőtt már indítottak.

Hívhatjuk ezt limitált ETF-nek, de ez csak egy kedves marketing stratégia. Az biztos, hogy teljes ETF-nek hívni helytelen.” Majd hozzá tette, hogy szerinte ez a termék jelentéktelen marad a piac szempontjából.

„Az ETF előnyei mint a likviditás, árfigyelés, transzparencia, befektetők védelme, mind egy nagy tőzsdei bevezetésen múlnak, plusz addicionálisan a struktúrán és követelményeken, ami egy ETF formális jóváhagyásából adódik. A privát befektetési alapok jó dolgokat kínálnak, de nem kínálják egy általános ETF előnyeit.” – tette hozzá Chervinsky.

Az ETF hír megmozgatta az árfolyamot

A SEC a bitcoin ETF-kel kapcsolatban az ősszel tesz közzé egy újabb álláspontot és döntést.

Azt várják, hogy a bitcoin ETF-ek az USA-ban megnyitják a pénzügyi tanácsadók piacterét, mivel az amerikai tőke felét pénzügyi tanácsadók kezelik. Most számukra pedig rendkívül bonyolult hivatalosan elérni a kriptopiacot.

Habár a mostani bejelentés szerint a VanEck és a SolidX csak az intézményi befektetők részére teszi elérhetővé a részesedésvásárlást, néhány Cryptoverse szakértő szerint ez a bejelentés nagyon egybe esik a mostani bitcoin ralival.

Nagyon imádom, hogy a bitcoin pár száz dollárt feljebb kúszott az ETF hír bejelentése előtt.
Az ipar nem tud titkot tartani
https://twitter.com/teddycleps/status/1168841833876729857  
@teddycleps

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük