Az ethereum bálnák az idei évben megduplázták vagyonukat

Akármennyire is siralmas a helyzet a kriptovaluta piacokon, vannak, akiket nem riasztanak el a 70 – 90 százalékos értékvesztések. Azok, akik a múlt év elején vásároltak be, még továbbra is  minimum 4 – 5-szörös pluszban vannak. Ez fokozottan igaz az élbolyban tanyázó (piaci kapitalizáció alapján) kriptovaluták felhalmozóira. Az ethereum bálnák például ahelyett, hogy csendben kibekkelnék a vérzivataros időket, inkább az ETH vagyonaik növelésébe fogtak, vagy megszabadultak rosszul sikerült ICO tokenbefektetéseiktől.

A Diar kutatási alapján a top 1000 Ethereum vagyont rejtő tárcából 500-on aktív kereskedés zajlik és ezek a számlák 2018 eleje óta 80 százalékkal növelték ETH vagyonaikat. A szóban forgó ethereum bálnák walletjei november végéig együttesen már 20 millió ETH-et hodliztak össze, mely friss árfolyamok mellet mintegy 2.2 milliárd dollárt jelent: közel 20%-át a forgalomban lévő ETH mennyiségnek.

4x nagyobb aktív ETH bálna wallet vagyon 2017-hez képest Forrás: Diar

A Diar szerint a bálnák vagyona az ICO-k, azaz az elsődleges tokenkibocsátások még siralmasabb szereplésével magyarázható. Az ETH alapú tokenek még a ether értékvesztésénél is nagyobb buktán vannak túl, akadnak olyanok, melyek a kibocsátási értékük 90%-át elvesztették. Emellett közrejátszhat az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) egyre fenyegetőbb fellépése az ICO-projektekkel szemben, valamint a még máig tisztázatlan szabályozási környezet. Még az olyan sikeresnek vélt projektek is, mint a Sirin Labs, a blokklánc alapú Finney okostelefonjával, messze a kibocsátási ára alatt kereskedik a kriptotőzsdéken és dexeken. Azok a BTC és ETH tréderek, akik diverzifikálásra adták a fejüket a múlt év során, most kezdtek biztonságosabb eszközökbe visszahodlizni, vagy épp már a kapituláció küszöbén állnak és már az se érdeklik őket, ha kedvezményesen megszabadulnak tokenjeiktől és ETH-jeiktől.

A jelentés szerint:

“Az ether vagyonok aktív bálnák általi masszív növekedése nagy valószínűséggel annak következménye, hogy a tréderek kezdik otthagyni az ETH-tel párosított token kereskedelmet, melyek az év elejéhez képest zuhanórepülésben vannak.”

Az aktív ethereum bálnák tárcáinak száma ugyanakkor konstans maradt és az eladási hullám nem dobta meg a számukat. Sőt, január óta az aktív bálna címek száma 30 százalékkal csökkent, ami még koncentráltabbá tette az ETH kereskedési piacát. Viszont az is megjegyzendő, még mindig jobb a helyzet, mint 2017 elején, amikor még 33 millió ETH, a teljes tokenmennyiség harmada, csücsült ETH bálnák tárcájában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük