Félelem, gyűlölet, lehetőségek: a Bitcoin zuhanás reakciói

Az elmúlt 24 óra az egyik legsúlyosabb árzuhanás volt, amit a kriptotraderek valaha megtapasztalhattak. Pár hete lógott már a levegőben, de november 19-én a rossz válságosba fordult, ahogy a Bitcoin 4,500$ alá esett, és rántotta magával a többi kriptovalutát is. Néhány embernél pedig ez volt az utolsó csepp a pohárban: másoknak csak extra lelkesedést adott az újabb befektetésekre.

Aki kriptovalutákkal foglalkozik, az általában nem unatkozik, de azért a november 19-ei események talán még a legnagyobb kalandvágyóknak is sok volt. Nem ez az első alkalom, hogy a kriptovaluták ára jelentősen esett, de a jelenlegi zuhanás már egy meglévő, egész hetes értékcsökkenést követett. A borús hangulatot pedig semmi más nem mutatja jobban, mint hogy még a zuhanással általában együtt járó, néha morbidba csapó Twitter reakciók is hiányoztak. Ha az emberek már a mémekkel is felhagynak, akkor igenis probléma van.

Akiknek itt telt be a pohár

Most az együttérzés, a türelem és a tisztelet ideje jött el — írta a Twitteren Andreas Antonopoulos. Rengeteg ember veszített el rengeteg pénzt. Rajtuk nem segítenek az üres ígéretek vagy a mémek, és az sem, ha elkezdjük kritizálni a döntéseiket.

És nem egy olyan ember volt, aki súlyos döntéshez jutott el. Feladni az egészet, és soha többé, még bottal sem pöcköli az egész mozgalmat és technológiát – végleg mindent otthagyni.

A 4chan /biz/ üzenőoldalán hasonlóan szomorú volt a hangulat:

“Kész, vége, eladtam” írta az egyik posztoló, és egy füvező Elon Musk képet is mellékelt az üzenete mellé.

Szabad vagyok. Végre megszabadultam ettől a pokoltól és átveréstől… Egy ideig móka és kacagás volt az egész, de most már inkább csak egy rossz vicc. 15 ezerért vettem BTC-t. Nincs olyan ember a világon, akire nincs hatással az, amikor végig kell néznie, ahogy a pénze semmivé foszlik. Ugye tudjátok, hogy 3 ezerig fogunk menni? Hagyjuk már ezt a hülyeséget, és ismerjük be: a medvepiac itt marad, legalább 2020-ig.

És akik a lehetőséget látják a Bitcoin zuhanás idején

De persze ha mindenki fejvesztve menekülne, akkor már rég a kripto teljes bukásáról kéne, hogy cikkezünk. Ez azonban még nincs itt – sőt, néhányan kifejezetten most látnak lehetőségeket a kriptovalutákban. Főleg azok, akik tavaly kimaradtak a buliból, most hirtelen, az eddig csendben gyűjtögetett fiat pénzeiket már el is kezdték befektetni.

Félelem, gyűlölet, lehetőségek: a Bitcoin zuhanás reakciói

Azonban azt, hogy pontosan hol is fog megállni a Bitcoin zuhanás, nem tudhatjuk. A 4 500$ körüli ár még nagyon csábító sok befektető számára, de hogy ha ennél lejjebb megy az érték, akkor már kérdésessé válhat a helyzet a számukra is.

A teljes káosztól még messze járunk, hiszen a legtöbb befektetőben volt annyi racionalitás, hogy csak annyit fektet be, amennyinek elvesztést még kibírja. De azoknak, akik nem voltak elég körültekintőek, most egy ideig fájdalom és megbánás jellemzi majd a mindennapjait.

A másik probléma a személyes veszteségeken túl pedig a potenciálisan eltűnő állások, amennyiben az olyan vagyoneszközök, mint pl. az ethereum, nem képesek a lábukra állni. Az egyik ICO, akik idén gyűjtötték össze a szükséges tőkéjüket, már kijelentette, hogy valószínűleg nem fogja tudni kifizetni a dolgozók fizetéseit, amennyiben az ETH ára nem kezd újra növekedni.

Vannak, akik sírnak most, vannak, akiknek most lett teljesen elege, és vannak, akik csak az adrenalint érzik, és örülnek az izgalomnak. Egy biztos: az év elején senki nem gondolta, hogy így zárjuk az évet, bár azt se feledjük, enyhe vigaszként, a múlt évi ralinak 33 napra volt szüksége, hogy csúcsra érjen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük