Folyamatosan gyengül az euró a dollárral szemben – milyen hatása lesz ennek a kriptopiacra?

Miközben az euró a napokban már a 415 forintos árfolyamot is átlépte, a valuta folyamatosan gyengül a dollárhoz képest. A szakértők szerint az euró gyengülése tovább súlyosbíthatja a mostani medvepiaci helyzetet, és árfolyamingadozást okozhat az euróhoz kötött stabilcoinoknál.

Az euró 20 év után először közelítette meg a dollár árfolyamát, ez pedig felveti a kérdést, hogy milyen hatással lesz az euró zuhanása a kriptopiacra.

“A különböző valuták árfolyamingadozásai általában az amerikai dollárnak kedveznek, mivel a devizapiaci szereplők ezt tekintik a legkevésbé kockázatos valutának. Erre az USA és az Európai Unió közötti eltérő kamatlábak még inkább rátesznek egy lapáttal.” – mondta Noelle Acheson, a Genesis Global Trading nevű kriptovállalat egyik vezetője.

Az euró idén egyébként 10%-kal gyengült a dollárral szemben, egyes elemzők szerint pedig az sem kizárt, hogy az amerikai dollár hamarosan többet fog érni az eurónál.

A kriptovaluták árfolyamcsökkenéséhez vezethet az euró gyengülése

Az euró gyengülésének legfőbb oka, hogy az Európai Központi Bank (EKB) a növekvő infláció, az EU-t fenyegető energiaválság és a recessziós félelmek ellenére továbbra sem szigorít a monetáris politikáján.

“Manapság nyilvánvalóan fennáll a recesszió kockázata… Amikor ez történik, minden hitelfelvevő dollárt vásárol, hogy visszafizesse a felvett hiteleket, és hogy növelje a nyereségét… Ezért, amikor az eszközöket eladják és visszafizetik a hiteleket, a dollár értéke nő. Ez alól az euró sem kivétel.” – mondta Gregory Klumov, a Stasis nevű stabilcoin platform vezérigazgatója.

A szakértők egyébként meg vannak győződve arról, hogy az EKB továbbra sem fogja időben meghozni a megfelelő intézkedéseket, így a dollár árfolyama könnyen az euró fölé mehet.

Fontos leszögezni, hogy a pénzpiacokat nagyon sokszor a hangulat vezérli, így amikor egy olyan jelentős valuta, mint az euró, ilyen mértékben gyengül, akkor a befektetők hajlamosak eladni a kockázatosabb eszközeiket, és azok helyett dollárt vagy állampapírokat vásárolni. Ezért az euró gyengülése egyre több embert késztethet arra, hogy dollárt vegyen, ami a bitcoin és a többi kriptovaluta további árfolyamcsökkenését okozhatja.

Az euróhoz kötött stabilcoinok vannak a legnagyobb veszélyben

A mostani gyengülés elsősorban az euróhoz kötött stabilcoinokra lesz nagy hatással. Érdemes megemlíteni, hogy a stabilcoinok mindig kötve vannak egy adott fiat valutához, így ezek árfolyama is teljesen megegyezik.

Ez a struktúra viszont nagy kockázatnak teszi ki a befektetőket. Szemléltetésképp: tegyük fel például, hogy egy kereskedő egy hónappal ezelőtt vásárolt egy euróhoz kötött EURT stabilcoint. Elméletileg a kereskedő bármikor beválthatja az egy EURT-t egy euróra. Az euró azonban négy hét alatt 4,2%-kal gyengült a dollárral szemben, tehát ha a befektető ma visszaváltaná az EURT-t, az dollárban kifejezve 4,2%-os veszteséget eredményezne.

“Összességében a dollár és az euró közötti árfolyamegyezés egy fontos pszichológiai szint.” – mondta Dessislava Aubert, a párizsi Kaiko vezető elemzője. “Ha ez megtörténik, az valószínűleg rövid távon némi deviza volatilitást fog gerjeszteni, ami a kriptopiacra is hatással lesz, és kiváltja az euróhoz kötött érmék eladását.”

Valószínűtlen egy Terrához hasonló összeomlás

Talán a legfontosabb kérdés, hogy az euróhoz kötött stabilcoinok eladása előidézhet-e egy, a Terra összeomlásához hasonló jelenséget. A szakértők szerint ez nem valószínű, mivel az euróhoz kötött érmék piaca meglehetősen kicsi.

Az euróhoz kötött stabilcoin-piac értéke a cikk írásakor 440 millió dollár. Ez a CoinGecko adatai szerint mindössze 0,29%-a a stabilcoin-piacnak, ami összesen 151 milliárd dollárt ér. Arra a kérdésre, hogy az euróhoz kötött stabilcoinok okozhatnak-e egy Terra szintű összeomlást, Noelle Acheson, a Genesis Global Trading egyik vezetője elmondta:

“Az euróval fedezett stabilcoinok még mindig olyan kis részét teszik ki a teljes piacnak, hogy a jelenlegi eurógyengülés által kiváltott esetleges eladások nem befolyásolnák érdemben a kriptopiacot.”