Globális adózási visszaélések, pénzmosás és korrupció: a szegények a legnagyobb vesztesek

Keveset foglalkoznak az adózási visszaélésekkel, a pénzmosással és a korrupció leküzdésével a kormányok és a bankok szerte a világon. Mindez egy olyan globális pénzügyi rendszerhez járul hozzá, amely állandósítja az egyenlőtlenségeket és sok-sok embert szegénységre kárhoztat – állapította meg az ENSZ egyik testülete.

A Nemzetközi Pénzügyi Elszámoltathatóság, Átláthatóság és Integritás testülete (a továbbiakban FACTI), amely volt állam- és kormányfőkből, volt jegybankelnökökből, üzleti és civil társadalmi vezetőkből és kiemelkedő tudósokból áll, egy időközi jelentésben közölte, hogy a korszerűtlen pénzügyi kontrollok nem tudnak lépést tartani a globalizált, digitalizált világunkkal.

Túl sok bank játszik össze egymással, és túl sok kormány ragadt a múltban” – mondta a jelentésről szóló sajtóközleményben Dalia Grybauskaitė, a FACTI társelnöke és Litvánia volt elnöke. „Mindannyiunkat kirabolnak, különösen a világ szegényeit.

Jelentős hiányosságok vannak a rendszerben

A FACTI olyan botrányokat hozott fel példaként, mint a Panama-papírok arra, hogy szemléltesse „a piszkos pénz szabályozásának rendszere jelentős hiányosságokkal rendelkezik” és kiemelje az oknyomozó újságírok fontosságát az ökoszisztémában.

Szerintük azonban még az ilyen kaliberű jogsértések után is lassúak voltak a reformok vagy rosszabb esetben teljes egészében el is maradtak.

A nagyobb bankok compliance osztályai kockázatosnak minősíthetnek ügyleteket vagy ügyfeleket, mielőtt a nagyobb botrányok nyilvánosságra kerülnek, de ezeket a figyelmeztetéseket félreérthetik, szándékosan figyelmen kívül hagyhatják, vagy a bank vezetése felülbírálhatja” – írja a jelentés.

A jelentésből az is kiderül, hogy a kormányok évi 500 milliárd dollárt veszítenek azzal, hogy a vállalatok alacsonyabb adókulcsú országokban adóznak a nyereségük után; 7 billió dolláros magánvagyont visznek el adóparadicsomokba; a világ GDP-jének mintegy 10%-a offshore számlákon van, és évente 1,6 billió dollár értékben történik pénzmosás.

Egyetlen ország sem tudja önállóan átprogramozni a globális adórendszert. A FACTI testülete megerősíti, hogy az OECD nem tudott valóban inkluzív eredményeket elérni: szükségünk van egy ENSZ adóegyezményre, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy globális adórendszerünk mindenki számára működik” – mondta Alex Cobham a Tax Justice Network érdekképviseleti vezetője a panelen.

A FACTI várhatóan 2021 februárjában teszi közzé zárójelentését, mely a mostani időközi jelentésében részletezett problémák megoldására összpontosít majd. Kíváncsian várjuk, hogy például az elosztott főkönyvi technológia helyet kap-e majd benne.

Kapcsolódó: