Hatalmasat zakózott a Dogecoin, ezeket vedd helyette, ha 10-szeres megtérülésre vágysz

Az összes többi kriptovalutához hasonlóan a Dogecoin ára is több mint 30%-ot esett a múlt héten és az FTX tőzsdei hírek miatt az árfolyam tovább esett. A november 4-i hírek szerint a Twitter nem kis pereskedés előtt áll, mert Elon Musk a közösségi média platform felvásárlását követően az alkalmazottak felének elbocsátását kezdeményezte.

Mióta elfoglalta a vezérigazgatói széket, Musk számos változtatást eszközölt annak érdekében, hogy a Twitter újra az “internet főtere” címen tündököljön. Az azonban biztosan nem derítette kirobbanó jókedvre, hogy törekvéseit nem mindenki nézi jó szemmel és a San Francisco-ban található szövetségi bíróságon csoportos keresetet nyújtottak be ellene a tervezett 3700 fős létszámleépítés miatt.

Az ügy fő fókusza az értesítés hiánya, ami mind az állami, mind a szövetségi törvények szerint illegális Kaliforniában. Ahogy a kriptok integrációjára vonatkozó tervek zátonyra futnak, a Twitter egykori alkalmazottai pedig pert indítanak, úgy ér véget a Dogecoin növekvő trendje. A per az egyik meghatározó oka annak, hogy a DOGE/USD árfolyam ekkora esést produkál.

A bálnák eladják a DOGE-t

A Whale Alert, egy kripto tranzakciókat követő weboldal alapján az elmúlt napokban figyelemreméltó DOGE tranzakciók történtek. A tranzakciók értéke összesen 212 300 000 Dogecoint, vagyis közel 26 millió dollárt tett ki. Az érméket egy ismeretlen tárcából helyezték át a Coinbase kripto tőzsde tulajdonában álló tárcába. Általában az ekkora összegű és jelentőségű tranzakciókért egyetlen bálna vagy befektetők egy kisebb csoportja a felelős.

Az imént említett ismeretlen címek nem ritkán személyes pénztárcák és semmilyen centralizált infrastruktúrához (például tőzsdékhez) nem kapcsolódnak. Mivel az utalás végső címzettje a Coinbase tőzsde volt, ez a tranzakció kitűnő példája a források tőzsdére áramoltatásának. Mivel a befektetők eladás céljából sok esetben helyeznek el eszközöket (jelen esetben érméket) a tőzsdén, a beáramlás negatívan befolyásolhatja a DOGE árát.

A napokban a beáramlás kiemelten nagy volt, amiből arra következtethetünk, hogy a bálna azzal a céllal hajtotta végre az utalást, hogy eladja a kriptovalutát. Néhány órával később egy másik bálna szintén áthelyezte Dogecoinjait a Binance kriptovaluta tőzsdére.

A tranzakció nagyjából 43 677 440 DOGE áthelyezését jelentette a blokkláncon keresztül, melynek értéke megközelítőleg 5 millió dollár volt. Az, hogy a bálnák ilyen tempóban dobják a DOGE-t egymás után, egyértelműen nem jelent jót a DOGE/USD számára.

A törökök a Dogecoinhoz fordulnak

A törököket roppantul vonzzák a kriptovaluták, de a kormányuk náluk sokkal szkeptikusabb. Az országban érzékelhető magas infláció hozzájárulhat a kripto befektetések népszerűségének növekedéséhez. Nem mehetünk el amellett sem, hogy a Dogecoin ára szárnyalni kezdett annak következtében, hogy az érme mecénása, Elon Musk megvette a Twittert. Az új tulajról köztudott, hogy pártfogolja a Dogecoint, nemrég például egy képet is megosztott róla. Amikor a DOGE esett történelmi csúcsáról, néhány török befektető valószínűleg profitálni akart belőle.

A Dogecoin a közelmúltban az összes többi eszközt felülmúlta a török lakosok által bonyolított forgalom tekintetében. Az ország három vezető tőzsdéjének (Bitexen, Bitexlive és BTCTurk) adatai alapján az elmúlt 30 napban a törökök közel 380,3 millió dollárt pumpáltak a mém érmébe. Ez az Ethereum és a Bitcoin együttes kereskedési volumenét is meghaladja. Az ETH kereskedési volumene 154,4 millió dollár, a BTC-é 142,6 millió dollár volt. A Dogecoin árát kedvezően befolyásolhatja és pozitív irányba mozdíthatja a törökök növekvő érdeklődése az érme iránt.

Dogecoin ár és tokenomika

A DOGE/USD a cikk írásakor 0,08259 dolláron állt.

dogecoin november 10

A CoinMarketCap rangsorában most a 9. helyen helyezkedik el. A forgalomban jelen lévő készlet 132 670 764 300 DOGE.

A Dogecoin nemrég egy csökkenő háromszög mintázatot vett fel 0,1103 dolláros szinten, ennek pedig további csökkenés lett az eredménye. A csökkenés a 0,085 dolláros szint irányába vezette a DOGE-t, ami 78,6%-os Fibonacci visszakövetést mutat. Az 50 napos mozgóátlag megközelíti a 0,1275 dolláros ellenállást, a csökkenő háromszög minták kitörése azonban legtöbbször egy további esés kezdetét jelzi. Ha a DOGE ára 0,085 dollár alá esik, könnyen támaszt találhat 0,0724 dollárnál.

A Dogecoin is, csakúgy, mint a legtöbb érme az FTX tőzsdével kapcsolatos hírek miatt esésbe kezdett. A kriptovaluta befektetőket megrázta a hír, és nagyon sokan kiszállnak a pozícióikból. 

3 érme, amit a DOGE helyett ajánlunk

Mivel jelenleg a Dogecoin csökkenő trendben van, nem lenne meglepetés, ha a befektetők profitjuk maximalizálása érdekében olyan alternatív érmék után néznének, amelyek előértékesítésük korai szakaszában vannak.

Dash 2 Trade (D2T)

A Dash 2 Trade sokkal több, mint csupán egy érme, amelyet az is jól mutat, hogy jelenleg is zajló előértékesítése során már 5,7 millió dollárt gyűjtött. A D2T felülete, ami a „kripto Bloomberg termináljaként” emlegeti magát, mindenki számára ingyenesen hozzáférhető, de azoknak a kereskedőknek, akik több funkcióra vágynak, fizetniük kell. A platform kezdő csomagja havi 400 Dash 2 Trade tokenbe, a professzionális csomagja pedig 1000 D2T tokenbe kerül.

A Dash 2 Trade token előértékesítése még javában zajlik, ennek ellenére röpke két hét alatt már 5,7 millió dollárnál is nagyobb összeget gyűjtött, ami kiválóan mutatja, hogy mekkora érdeklődés veszi körül a projektet.

D2T token vásárlása

IMPT

Az IMPT-ben megvan a potenciál arra, hogy örökre megváltoztassa a karbonkreditek világát. A platform arra ösztönzi a felhasználókat, hogy hozzanak tudatos vásárlói döntéseket és fordítsanak több figyelmet azokra a társaságokra, amelyekkel üzleti kapcsolatba kerülnek. Az affiliate programjukon keresztül az IMPT csapata már nagyszámú ESG-barát vállalatot maga mellé állított. Amikor az ügyfelek vásárlásra használják az IMPT platformot, visszatérítésként IMPT tokeneket kapnak, amelyeket azután NFT-k formájában karbonkreditekre válthatnak be.

IMPT vásárlása

Calvaria (RIA)

A Calvaria egy vadiúj “játssz, hogy keress” (P2E = Play-2-Earn) gaming ökoszisztéma. A RIA token szerepe kettős: egyrészt az ökoszisztéma natív tokenjeként, másrészt a Calvaria DAO szavazó tokenjeként is szolgál. A Calvaria DAO nemcsak a projekt jövőjének felépítésére és finomítására fókuszál, hanem a közösség ápolására is, amelynek segítségével a Calvaria az iparág egyik domináns Web3 gaming ökoszisztémájává válhat. A Calvaria egyébként egy promóciót is futtat jelenleg, amelynek keretein belül 100 000 dollár értékben osztanak szét RIA tokeneket.

Ahhoz, hogy részt vehess a promócióban, RIA tokent kell birtokolnod a sorsolás időpontjában. Ha ez nem lenne elég, a Calvaria előértékesítése jelenleg is zajlik, melynek most zárult le a harmadik szakasza. A RIA jelenleg 0,025 dollárba kerül, ez azonban további 0,055 dollárral emelkedik majd az előértékesítés végére.

RIA token vásárlása