Eljött az egyéni szabadság kiteljesedésének kora


Mielőtt az internet az emberi találékonyság és közösség hatalmas kijelzővé vált volna, pár ember már akkor is egy eszköz megjelenésére vált, ami segített volna eltörölni a politikát és a nemzetállamokat. 22 évvel ezelőtt megjelent egy könyv a ‘A szuverén egyén – The Sovereign Individual’ címmel, amely megjövendölte az egyének növekvő autonómiáját, és beszámolt arról is, hogy a világ legnagyobb gazdasága a kibertérben fejlődik tovább.

A kriptologikai metódusok fundamentálisan változtatják meg a gazdasági tranzakciókat

Miután Satoshi Nakamoto megalkotta a Bitcoint, sok ember számára ez olyan hitet adott, hogy ez a kriptográfiai technológia fogja elhozni majd a szabadságot, és szétválasztani az államot a pénztől.
A koncepciót egyszer már megvalósították, amikor leválasztották az egyházakat az államról. Azonban ennek az lett az eredménye, hogy az egyház hatalmának csökkenésével az állam erősödött meg.

A kriptovaluták most egy eszközt adnak arra, hogy pénzügyileg tranzaktáljunk közbeiktatott közvetítő nélkül. Ez egyben el is veszi az állami arzenáltól a hatalomgyakorlás jogát. Két évtizeddel ezelőtt a cypherpunkok szórták el a kriptoanarchia magvait. Ők egy olyan internet vizionáltak, ami képes lesz elpusztítani minden parazitát, ami a kormányzat öbléből származik.

Úgy ahogy a nyomtatás technológiája megváltoztatta és lecsökkentette a középkori céhek erejét és társadalmi erők struktúráját, úgy a kriptologikai metódusok is fundamentálisan változtatják meg a nagyvállalatok természetét és a gazdasági tranzakciókba való kormányzati beavatkozást,” írta ezt a cypherpunk kiáltványában Timothy May még 1988-ban.

Előrejelezni a jövőt

Az emberek mindig próbálták megjövendölni a jövőt, és előrejelezni a trendeket a középkor óta. Sokszor sikerült is előrejelezni a nagy háborúkat, a nagy gazdasági összeomlásokat, és azokat a nagy monumentális eseményeket, amelyek megváltoztatták a társadalom berendezkedését.

Sok ember ismeri a Szilícium-völgy cypherpunkjait és a nagy kriptoanarchista kiáltványokat. 1997-ben a jól ismert befektetési tanácsadók és írók, James Dale Davidson és Lord William Rees-Mogg kiadtak egy könyvet. Ez a könyv szintén nagy változásokat jövendölt a társadalom szerkezetében a következő évszázadra.

A könyvben, aminek a címe a ‘A Szuverén Egyén” a két szerző előrejelezte a kriptovaluták érkezését és a gazdasági átrendeződést is. A könyv specifikusan nem nevezi meg a Bitcoint, hiszen ez a könyv még 12 évvel a Bitcoin megalkotása előtt íródott. Azonban a könyv egyértelműen ír egy egy irányíthatatlan ‘kiberpénz’ létezéséről és a technológiáról, ami az egyének autonómiáját hozza majd el.

A társadalom kifejleszti a világ legnagyobb gazdaságát az új millennium második évtizedéig,” állítják a könyv szerzői. Ha úgy tekintünk a Bitcoinra, ami része A Szuverén Egyén könyv idővonalának, akkor láthatjuk, hogy a dolgok még csak most indulnak be. A kriptogazdaság, amely mögött nem áll semmilyen személy vagy gazdasági csoportosulás, már ma 200 milliárd dollár értékű gazdasági szektor. A kormányzatok nem támogatják ezt az elektronikus határokon átívelő pénzt, és a nemzetállamok is foggal-körömmel tiltakoznak a bevezetése ellen.

Hogyan változtatja meg az információs társadalom és a Bitcoin az esélyeket

A nyitott web lehetővé tette az online gazdaságok virágzását. A pénzügyi epicentrumok mint New York, vagy a technológiai régiók mint a Szilícium-völgy nem tudják irányítani az internet határtalan és arctalan erejét. A kormányok fenyegetve érzik magukat ezáltal a technológiákkal által, és ahogy A Szuverén Egyén is megírja, minden tőlük telhetőt megtesznek a nemzetállamok, hogy visszanyomják ezeket a kezdeményezéseket, ahogy korábban az egyház is tette.

Abban az időben az egyházak látták a monopóliumukkal szembeni ellenállást és összeomlást. Az autoritás, ami évszázadok során megkérdőjelezhetetlen volt, hirtelen semmivé vált,” emeli ki a könyvében Rees-Mogg és Davidson. Az olyan gazdasági eszközökkel mint a kriptovaluták és a technológiai fejlesztések különféle formáival mint az autonóm szoftverek, drónok, meshnet technológiák, Tor, VPN-ek, a társadalmak elkezdhetik lebontani a mindennapi életünket átívelő bürokráciát.

A két író állítja:

“Mi úgy gondoljuk, hogy olyan drámai változások következnek be mint 500 évvel ezelőtt. Az információs forradalom megsemmisíti a nemzetállamok monopolisztikus erejét. Úgy ahogy a puskapor forradalom megdöntötte az egyház monopóliumát. Mint ahogy a középkori egyház, a huszadik századi nemzetállamok is eladósodott intézmények, amelyek már nem tudják finanszírozni magukat. A működésük egyre inkább irrelevánssá és kontra produktívvá vált. Már nem tudják fenntartani azt a réteget, ami eddig a leglelkesebb támogatója volt.”

A jövő már itt van

Nagyon sok ember hisz abban, hogy most lépünk be abba a kezdeti fázisba, amit A Szuverén Egyén könyv jósolt évtizedekkel ezelőtt. A könyv 160-ik oldalán a két író leírja, hogy a “kereskedelem az interneten zajlik, ami egyértelműen a kiberpénzt hozza majd el.” Ez a pénz új formája csökkenti majd a nemzetállamok kapacitását. “Egyedi, személytelen, és ellenőrizhető lesz, és a legnagyobb tranzakciókat bonyolítják majd rajta keresztül. Szintén leosztható lesz a lehető legkisebb értékű egységgé. Kereskedni lehet majd vele a határtalan billió dolláros nagykereskedelmi piacokon.

Nagyon érdekes olvasni a több évtizeddel ezelőtt íródott előrejelzéseket megvalósulni látni. Különösen akkor, ha ez a társadalmat is jobbá teszi. A Bitcoin előretörése és a több ezer további digitális valuta mögötti gazdaság mutatja, hogy egy hatalmas transzformáció zajlik éppen. A korábbi cypherpunk jövendölések és a Szuverén Egyén könyv is segít megérteni, hogy miért.

Emellett a hanyatló gazdaságok és a világszerte egyre erősebb tüntetések is jelzik, hogy az egyéni szabadság iránti vágy és akarat még csak most bontakozik ki.


Crypto.com referral bankkártya MCO Card.png - Ne maradj ki

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.