Itt a Binance újabb nagy ötlete: bankot venne

A Binance a világ legnagyobb kriptotőzsdéje újabb ötlettel állt elő. A cég vezérigazgatója, Changpeng Zhao jelezte, hogy a vállalatnak szándékában áll bankot vásárolni.

A Bloomberg jelentése szerint a Binance vezérigazgatója, Changpeng Zhao (CZ) most a bankok felvásárlását tűzte ki célul. A Lisszabonban megrendezett Web Summit konferencián adott interjúban CZ azt mondta, hogy a vállalat híd kíván lenni a kriptopénz és a hagyományos pénzügyi világ között.

A cég feje kijelentette, hogy a Binance akár kisebbségi tulajdonosként szállna be egy bankba, vagy akár teljesen fel is vásárolná azt. Továbbá hozzátette:

“Azt tapasztaltuk, hogy amikor a bankok együttműködnek velünk, annyi felhasználót terelünk hozzájuk, hogy a bank értékelése exponenciálisan megemelkedik.”

Szerinte ez egy óriási lehetőség lenne a Binance számára, hogy kihasználja a bank részvényárfolyamának várható emelkedését.

A Binance vezetője azonban más módszereket is említett a két pénzügyi világ összehozására. CZ kijelentette, hogy a helyi engedéllyel rendelkező emberek és a fizetési szolgáltatók is potenciális partnerek, akiket a Binance vizsgál. Bár közvetlen célpontokat nem említett, a Binance továbbra is azon van, hogy növelje felhasználói bázisát.

Zhao korábban azt mondta, hogy a Binance több mint 1 milliárd dollárt költhet felvásárlásokra, és nemrég 500 millió dollárt ajánlott fel Elon Musk 44 milliárd dolláros Twitter-vásárlásának finanszírozására. Idén eddig Zhao akvizíciós stratégiája a kiadói, a decentralizált pénzügyi (DeFi) és a nem-helyettesíthető token (NFT) projektekbe való terjeszkedésre összpontosított.

További kapcsolódó cikkeink: