Jack Ma, az Alibaba atyja megszólalt a digitális fizetőeszközök jövőjéről

Jack Ma, az Alibaba atyja

Magyarországon is rendkívül népszerűnek számít az Alibaba/Aliexpress internetes áruház, a korábban népszerűnek számító webáruházak mellé nagyon gyorsan felzárkózott ez a cég is. És azt is egyre többen tudják a világon és hazánkban is, hogy a vállalat mögött egy karizmatikus kínai üzletember, Jack Ma áll. Jack Ma vagyona és befolyása már olyan nagy egyébként, hogy a Forbes magazin szerint ő a világ 21. legbefolyásosabb embere.

Ezzel párhuzamosan pedig igazi példaképe mindenkinek, aki startupot akar indítani, startupot akar naggyá tenni. Így ha ő megszólal, akkor arra általában mindenki oda szokott figyelni. Még a hétvégén, október 24-én volt egy pénzügyi konferencia a Kínai Pénzügyi Negyed Fórum (CF40) szervezésében. Itt az Alibabát alapító, illetve az Alipay atyjának is tekintett üzletember is megszólalt. Az Alipay az egyik legelső fizetési rendszer volt, amely ma már Kína legnagyobb fizetési platformjának számít – bár vannak vetélytársak.

A digitális fizetőeszközök jövője

Jack Ma beszédéből kiderült, hogy nagyon hisz abban, hogy a digitális fizetőeszközök újra fogják definiálni a pénz fogalmát és hamarosan a globális pénzügyi rendszer egyik fontos részének fognak számítani.

A konferencián nem csak az Alibaba okán volt jelen. Azért is, mert jelenleg ő az ENSZ Digitális Együttműködési Legfelsőbb Csoportjának vezetője is. A megfogalmazása szerint ha a 30 év múlva fennálló pénzügyi rendszert akarná valaki ma elképzelni, akkor ebben a vízióban ott kell szerepelnie a digitális fizetőeszközöknek is.

Jack Ma
Forrás: nikkei.com

Hozzátette azt is, hogy a digitális fizetési rendszer a jövő problémáira nyújt megoldást, ráadásul teljesen újra fogja értelmezni azt, amit ma gondolunk a pénzről. Ezzel pedig nincs egyedül a nagy techcégek vezetői között. Érdekes, ugyanakkor nagyon helytálló hasonlatként Ma az Apple mintáját hozta fel, amely cég szerinte teljesen újradefiniálta a telefon fogalmát. Hiszen míg korábban egy telefon az csak egy telefon volt, sokan az Applenek tulajdonítják, hogy ma már egy mobiltelefon szinte mindenre képes. Beszédében emellett a szabályozásokat is ostorozta, amelyek szerinte csak visszafogják a fejlődést. Egyben pedig gátolják a fiatalok és a feltörekvő gazdaságok kiteljesedését is.

A jövő pénzügyi rendszere Jack Ma fejében

Jack Ma elképzelése szerint a jövő pénzügyi rendszerének mindenkire kiterjedőnek, “zöldnek” és fenntarthatónak kell lennie. Ugyanakkor ezen paramétereket a legújabb és legfejlettebb technológiák segítségével kell elérnie, amelyben a blokkklánc technológia nagy szerepet fog játszani. Az azonban egyértelmű, hogy a vízióval szemben a legnagyobb akadályt a különféle szabályozási törekvések fogják jelenteni. Pont egy nappal a konferencia előtt épp a kínai központi bank részéről érkezett egy ezzel kapcsolatos, aggasztóbb hír. Eszerint a bank most gondolja át a bankolásra vonatkozó törvények felülvizsgálatát és ezzel kapcsolatban kíváncsi a nyilvános véleményre. Ebben pedig kitér a nemhivatalos digitális fizetőeszközök szabályozásának és kezelésének kérdésére is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük