John Legend énekes NFT-platformot indít az előadóművészek számára

John Legend 12-szeres Grammy-díjas énekes és dalszerző lesz az előadóművészek számára létrehozott „OurSong” NFT-platform „főtisztviselője”. Partnerei többek között Chris Lin, a KKBOX digitális zenei szolgáltatás vezetője, Kevin Lin, a Twitch videójáték-közvetítéssel foglalkozó weboldal társalapítója és Matt Cheng, a Cherubic Ventures vállalat vezére.

A zenész egy nemrégiben adott interjúban árulta el, hogy az NFT-platformját véglegesen „OurSong”-ra keresztelték, mely egyébként a művészek számára lehetőséget kínál arra, hogy alkotásaikat digitális gyűjteményekként dobják piacra. Legend, aki a projekt „főtisztviselőjeként” fog tevékenykedni, őszintén reméli, hogy új platformja által a feltörekvő zenészek kiélhetik kreativitásukat:

Ijesztő lehet egy feltörekvő művész számára, aki szeretné megosztani alkotását, munkáját, kreativitását a világgal, hogy úgy érzi, nem tud olyat készíteni, ami megérné a pénzét. Néhányan közülük egyébként már diákként is eljuthat egy olyan szintre, hogy alkotásaikból akár meg is éljenek” – mondta. Bevallotta továbbá azt is, hogy számára a zene volt „az első szerelem és az első munka”, valamint olyan projektekbe akart bekapcsolódni, melyekkel a „világot jobban össze lehet hozni”.

A platform vezérigazgatója Chris Lin lesz, aki biztosított mindenkit arról, hogy a felület használata rendkívül egyszerű lesz, és igénybe vétele során még kriptotárcára sem lesz szükség. Sőt, az „OurSong” ajándékozási lehetőségeket is kínál majd.

John Legend egyébként régóta jártas az NFT univerzumában, tavaly májusban például a „OneOf” NFT-platformhoz csatlakozott, ahol Doja Cat, H.E.R., Jacob Collier és The Kid Laroi előadókkal együtt tengették mindennapjaikat.

NFT-platformok a köbön

Az NFT-k az elmúlt évben globális trendként törtek be a köztudatba, számos híresség, sportoló és zenész hozta létre saját platformját. Az NFL ikonikus irányítója, a hétszeres Super Bowl-bajnok Tom Brady az elmúlt év áprilisában alapította meg saját NFT platformját, „Autograph” néven. Projektjében találkozik a sport, a popkultúra, divat és a szórakoztatás is, és számos neves képviselő – többek között Tiger Woods, Tony Hawk és Naomi Osaka – csatlakozott a kezdeményezéshez.

Néhány hónappal később a F1 csapata indította el első NFT platformját a népszerű Tezos okosszerződés platformmal együttműködésben, hogy a rajongóik „birtokolhassanak egy kis darabot” kedvenc Forma-1-es csapatukból.