Justin Sun ezt a mém kriptót veszi, és te?

Az április mém token őrületet követően a jelek szerint ismét készülhetünk egy mém futamra a szektorban. Köszönhetően a piacon tapasztalható általános pozitív hangulatnak, az előző hetekben megugrott a kereslet a felhasználási mód nélküli, virális altcoinokra.

A sort ezúttal a Bonk nyitotta, majd ezt követte a Dogwifhat és a MEME. A három token közül mindegyik növekedése állva hagyta a teljes kriptoszekort, így a korai befektetők 10,000 százaléknál is magasabb hozamot tudtak elérni.

Ezt látva pedig a legtöbb befektető már árgus szemekkel figyeli, melyik lehet a következő mém kezdeményezés, amivel meg lehet ismételni ezeket a sikereket.

Többek között ezért is lehetséges, hogy a májusban 100 millió dolláros méretet elérő Sponge token ismét a rivaldafénybe került.

A legjobb projektekhez hűen a Sponge korai befektetői is 100-szoros hozamot értek el, ezért a legügyesebbek történelmi profitot tudtak elkönyvelni. A kimagasló érdeklődést tovább fokozza, hogy az előző hetekben a Sponge fejlesztői bejelentették az ökoszisztéma megújítását.

A folyamat gerince a limitáltan elérhető Sponge V2, aminek a népszerűsége 2024-ben akár a legnagyobb mém tokeneket is kenterbe verheti.

sponge-v2-justin-sun

Minden bizonnyal így gondolkodhatott Justin Sun, a Tron blokklánc és a Poloniex kriptotőzsde készítője is. Sun ugyanis az elemzők legnagyobb meglepetésére alaposan bevásárolt az árrobbanás előtt álló Sponge-ból.

A tranzakciót követően a kriptobálna birtokában jelenleg nagyjából 4 millió dollár értékű Sponge található meg. Ő azonban nem az egyetlen elkötelezett híve a projektnek, hiszen Michael Wrubel és Crypto Gains youtuberek szintén alaposan feltöltötték a készleteiket az előző napok során.

Pontosan ezért megvizsgáljuk, mi az a szempont, ami mágnesként vonzza a kis- és nagybefektetőket egyaránt.

A Sponge lenne a következő 100x kriptó?

Amint azt korábban már említettük, 2023 során a Sponge volt az egyike a legjobban teljesítő kriptóknak. Kezdetben mindössze 1 millió dolláros mérettel rendelkezett, majd minimális idő elteltével már a 100 millió dolláros piaci kapitalizáció következett.

Vagyis akik az elsők között tudtak vásárolni, azoknak valóban sikerült 100-szoros haszon elérése. A csúcsérték idején több mint 13,000 tárcában pihentek a szivacsos tokenek, miközben a projekt X oldalának 30,000-nél is több követője lett.

sponge-v2-main-hu-100x

Egészen egyedi módon, már közvetlenül a listázás után sikerült a Sponge csapatának listáznia a tokeneket a legnagyobb kriptotőzsdéken. Ezek között megtalálható a Uniswap, a Gate.io, a MEXC és az OKX. Érthető módon ennek hatására az őrület a SPONGE körül csak fokozódott, aminek hatására a napi kereskedési volumen mértéke több alkalommal is meghaladta a 100 millió dollárt.

Ami pedig talán még ennél is lenyűgözőbb, hogy az elmúlt hónapokban ismét számottevő növekedést lehetett tapasztalni. Vagyis elmondható, hogy a Sponge közössége nem csupán rövid, hanem hosszabb távon is elkötelezett a sárga fickó mellett.

A kiugró érdeklődés egy kicsit sem meglepő, hiszen a SpongyaBob Kockanadrág több generáció számára is meghatározó jelentőséggel bírt.

Ami azonban kétségtelenül a legfontosabb, hogy a Sponge V2 megjelenésével most ismét lehetőség nyílik a 100-szoros hozamok bezsebelésére.

Bekerülhet a Binance kínálatába a Sponge V2?

Bár a Sponge-nak a listázást követően sikerült több piacvezető kriptotőzsde kínálatába bekerülni, végül a Binance és a Coinbase listázás csak álom maradt.

Azonban a most megjelent Sponge V2 képes lehet túlszárnyalni az eredeti altcoinokat, így a legnagyobb tőzsdéken a listázás esélye egy kicsit sem zárható ki.

sponge-v2-100m-hu

Végső soron továbbra is a Binance a legnagyobb kriptotőzsde, amin keresztül egy átlagos nap 10 milliárd dollárnál is nagyobb összeg cserél gazdát. Arról nem is beszélve, hogy összesen több mint 200 millió regisztrált felhasználó csatlakozott mostanáig a platformhoz.

Érthető módon amikor ebben a kínálatban megjelenik egy kriptó, az elképesztő növekedést von maga után. Erre jó példa a Pepe, amelynek a listázást követően a mérete meghaladta az 1.5 milliárd dollárt!

Szemben a legtöbb hasonló mém projekttel, a kezdeti sikereket követően a Sponge készítői nem hagyták faképnél a közösséget. Ennek köszönhetően a SPONGE tokenek megőrizték magas értéküket, ami ideális alap lehet a későbbi sikerekhez.

Végül, ám egy kicsit sem utolsó sorban a Sponge V2 elképesztő löketet adhat a projektnek.

Hogyan lehet SPONGE V2-t vásárolni?

Nem túlzás az a kijelentés, hogy a Sponge V2 éppen most alapozza meg a 2024-es sikereit.

Az úgynevezett “Stake-to-Bridge” rendszer miatt a befektetők hagyományos módon nem juthatnak hozzá a tokenekhez. Azokat kizárólag az eredeti Sponge stakelésével lehet beszerezni.

https://twitter.com/spongeoneth/status/1736710430888739065?s=20

Ez a megoldás azért különleges, mivel így a kínálat minimális marad, ami miatt a kereslet a sokszorosára emelkedhet.

A részvételhez azonban mindössze annyit kell tenned, hogy ellátogatsz a sponge.vip weboldalára, és lekötöd a V1-es kriptódat. Ha nem rendelkezel még Sponge tokenekkel, abban az esetben a vásárlás is elvégezhető ezen a felületen.

Az így megvásárolt tokeneket automatikusan le fogod tudni kötni, amivel azonnal meg tudod kezdeni a SPONGE V2 beszerzését.

Amennyiben szeretnéd a Sponge világát alaposabban megismerni, látogass el a megújult weboldalra, még ma!

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**