Kanadai befektető perli a Shiba Inu fejlesztőit

Az “Ask the doctor” nevű kanadai vállalat perli a Shiba Inu fejlesztőit, miután nem sokkal ezelőtt 1,5 millió dollár értékben vásároltak a shitcoinból. A cég azután kezdett perrel fenyegetőzni, hogy a Shiba Inu készítői megtagadták, hogy felfedjék a valódi kilétüket.  Az “Ask the doctor” csapata szerint ebből egyértelművé válik, hogy az egész érme egy átverés, egy egyszerű lehúzás, hiszen a fejlesztők még csak fel sem merik vállalni, hogy közük van hozzá.

A vállalat még december elején vásárolt az érméből, ami azóta laza 25 százalékot esett. A kontrollálhatatlanná mutálódott Elon Musk jelenség szörnyszülöttjeként világra jött Shiba Inu érme árfolyama egyébként november óta folyamatosan esik, már értékének több, mint felét elvesztette. Igaz azelőtt, októberben az árfolyam valósággal kilőtt. Mindez azért, mert Elon Musk anno kiposztolt egy fényképet a kiskutyájáról a Twitterre, amire a mémcoin közönségnek ugyebár muszáj volt valamit reagálnia, és mivel a Doge érme már tényleg a kutyát sem érdekelte, jobb híján maradt ez.

Azt sem tudni kik állnak sok tízmilliárd dollárnyi érme mögött

Ami az “Ask the doctor” történetét illeti, némileg azért vicces, hogy a vállalatnak az egyéb kriptovaluta befektetései között DOGE és Floki Inu érmék is találhatóak. Ezekkel azonban úgy tűnik, hogy elégedettek, legalábbis eddig.

De miért is érdekes az, hogy egy kis kanadai cég perli a Shiba Inu érme alkotóit? A teljesen ismertelen fejlesztőket egyáltalán hogyan lehet beperelni? Ez a 1,5 millió dolláros befektetés a kriptovilágban ma aprópénznek számít. Ez az egész azonban azért érdekes, mert egy nagyon fontos jelenségre hívja fel a figyelmet. Arra, hogy az egyik nap az égbe törő, majd másnap a földbe álló, a befektetők 10%-t mesésen meggazdagító, a maradék 90%-t minden pénzükből kiforgató érméket úgy veszik az emberek kétmarokkal, hogy sokszor még csak a készítők valós személyazonossága sem ismert. Ez a szomorú jelenség, valamint az egyre több pump and dump és egyéb jellegű altcoin csalás pedig előbb utóbb negatív fényt fog vetni az olyan blokkláncokra is, mint a Bitcoin az Ethereum vagy a Cardano.