Kína akár fegyverként is használhatja a bitcoint – állítja a PayPal társalapítója

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Peter Tiel, a Paypal és a Palantir társalapítója arra figyelmeztetett, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak tartania kéne Kína bitcoin és digitális jüan stratégiájától, mert az veszélyeztetheti Amerika dominanciáját a globális pénzügyi szektorban. Peter Tiel, aki egyébként Trump nagy támogatója, erről a Nixon Seminar nevű konzervatív szellemű virtuális értekezleten beszélt.

Tiel, aki magát „kriptovaluta és bitcoin támogató maximalistának” nevezte, úgy vélekedett, hogy bár továbbra is kétségtelenül elkötelezett a kriptovaluták előnyei mellett, ezeket, főleg a bitcoint, Kína fegyverként is használhatja majd a dollárral szemben.

Ezzel szemben szerinte a digitális jüan egyáltalán nem jelent veszélyt az amerikai dollár pénzügyi dominanciájára, mi több úgy véli az csupán egyfajta totalitárius eszköz a Kínai Központi Bank és a Kínai Kommunista Párt kezében. A digitális jüan egyébként a jelenleg legszélesebb körben alkalmazott CBDC a világon (központi bank által kibocsátott digitális valuta), amelyet már emberek tízmilliói tesztelnek és használnak nap mint nap, több kínai nagyvárosban.

Csökkenhet a FED és az amerikai kormány befolyása

Tiel szerint a fő probléma a bitcoin stratégiai tartalékká válásával van, ami az eddig tapasztaltak alapján még csak nagyon óvatos lépésekben történik ugyan, elsősorban az arany kárára. Később viszont a külföldi központi bankok által dollárban tartott devizatartalékokat is visszaszoríthatja. Ezzel pedig jelentősen csökkenne a FED és az amerikai kormány külpolitikai befolyása.

A szemináriumon, amelynek témája az amerikai big tech, Kína, és a Szilícium-völgy kapcsolata volt, felszólalt többek között Mike Pompeo korábbi amerikai külügyminiszter és Robert O’Brien, korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó is.

Pompeo a digitális jüant is fenyegetésként látja, de nem csak gazdasági, hanem adatbiztonsági szempontból is. Véleménye szerint a digitális jüanon keresztül Kína kiterjesztheti hírszerzési és megfigyelési képességeit, valamint annak használatával könnyebben ki lehet majd játszani a például jelenleg Iránnal szemben érvényben lévő nemzetközi szankciókat.

Amerikának kétségkívül nagyon jól jött a koronavírus válság alatt mind a dollár pénzügyi dominanciája, mind az ország globális pénzügyi szektorban betöltött vezető szerepe, hiszen a FED úgy tudta egyszerű pénzosztással élénkíteni a gazdaságot, hogy egy év alatt negyedével növelte a forgalomban lévő dollár mennyiségét, miközben (egyenlőre) nem szabadult el az infláció. Mi több az amerikai részvényindexek soha nem látott csúcsokra értek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.