A kínai cenzúra elől már csak a blokkláncra lehet menekülni

A koronavírus járványra hivatkozva a kormányok kiterjesztették az ellenőrzést az információ áramlásra a világ minden táján. A helyzet egyre több kérdést vet fel, hiszen nem elég az, hogy az emberek karanténba vannak zárva, már a digitális eszközökön keresztüli kommunikáció sem lehet cenzúramentes. Ebben a szituációban jelenthet megoldást a blokklánc. 

Kínában és Iránban a VPN-kapcsolatokra szállt rá a kormány, így az állampolgárok nem férhetnek hozzá az internethez, csak annak egy szabályozott változatához, amit az állam már alaposan leellenőrzött.

Kína már a járvány kitörése előtt szigorúan ellenőrzött és cenzúrázott minden kétes bejegyzést, üzenetet a WeChat csevegőalkalmazáson és a hazai közösségi médián, a Weiboo-n. A járvány felbukkanása óta azonban az állam kulcsszava nem más lett, mint a COVID-19. Így akarnak ugyanis megállítani, minden koronavírushoz kapcsolódó beszélgetést, amelyek többnyire kritikusak a központi kormányzattal szemben.

Szólásszabadság eltiporva

A járvány kitörése után több hashtag is elterjedt a kínaik körében, többek között a “szólásszabadságot akarunk”. Ez azonban ugyanúgy a kínai állam áldozatául esett, mint Dr. Li Wenliang. Ő volt az az orvos, aki egy rejtélyes új betegségről próbált információkat megosztani, de a vuhani rendőrség azonnal rászállt. Felszólították, hogy ne terjesszen “hamis híreket”. Később a fiatal orvos is életét vesztette a COVID-19 szövődményei miatt, viszont emléke örökké él az Ethereumon egy emlékkód formájában.

Dr. Li Wenliang a vuhani központi kórházban dolgozott, amelyet a legsúlyosabban érintett a koronavírus járvány. A kórház sürgősségi osztályának igazgatója Dr. Ai Fen, a South Central Morning Post újságnak adott interjút a vuhani helyzetről, de mivel a kínai állam mindent cenzúráz, az interjút az Ethereum blokkláncon rögzítették, ahová nem érhet el az állam keze. Az interjúban Dr. Ai Fen elmondta, hogy az ő kórházában négy orvos halt meg a COVID-19 vírus miatt.

Az erősen cenzúrázott interjút gyorsan eltávolították a kínai csevegőalkalmazásról a WeChat-ről, ezért a kínai netezők taktikát váltottak, hogy a cenzúrát megkerüljék. Először az interjút QR-kódon keresztül továbbították, majd egy csoport az Ethereum blokkláncán helyezte el még március 11-én. A csoport büszkén állítja, hogy “az üzenet biztonságát most már a csomópontok garantálják az egész világon. Amíg az Ethereum csomópont fut, a cikk mindig online lesz”.

A szöveg a 0xf3691b0ab12fff4fa9eb0eecd14878e06e7bbdf322320d248250a4026f67c3e6 tranzakciós hashban található, amelyet az Etherscan segítségével lehet megnézni. Már több kínai író próbálja a cenzúrát elkerülni úgy, hogy különböző számítógépes szakemberek segítségét veszi igénybe. Ebben a helyzetben ugyanis, az Ethereum és a többi blokklánc végre elhozhatja a várva várt szólásszabadságot. Vége lehet a macska-egér harcnak, hiszen a blokkláncra feltöltött tartalom már nem válhat az állam áldozatává.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük