A kínai hatóságok lakatot tettek az első kriptotőzsdére

A kínai hatóságok bezárták a BISS helyi kriptotőzsdét és 10 embert letartóztattak illegális kriptovaluta tőzsde működtetése miatt.

A Sohu helyi média számolt be a kínai hatóságok által november 22-én végrehajtott intézkedésekről. Mindazonáltal az esemény dátuma nem teljesen egyértelmű.

Ugyanezen a napon a Primitive Ventures blokklánc befektetési társaság alapító partnere, Dovey Wan a Twitteren azt írta, hogy a kriptovalutákkal foglalkozó helyi közösség már két hete tudott a tőzsde bezárásáról. A hírt azonban csak sokkal később hozták nyilvánosságra. Azt is állította, hogy az érintett pekingi székhelyű kriptotőzsde igazán figyelemre méltó.

“Ez egy viszonylag ismert és folyamatosan növekvő tőzsde”, írta tweetjében.

Egy november 18-án közzétett blog bejegyzésben a tőzsde megerősítette a hírt, miszerint a kínai hatóságok felfüggesztették a cég működését:

A BISS működését felfüggesztették a kínai szabályozó hatóságok, miután megállapították, hogy a cég által nyújtott szolgáltatások valószínűleg nem igazodnak a kínai tőkekontroll szabályozáshoz.” A társaság a bejelentésben azt is állította, hogy minden műveletet leállítottak, amíg a hatóságok a felhasználói érdekek védelmében alaposan kivizsgálják az ügyet. A kriptotőzsde végül hozzátette, hogy teljes mértékben együtt kívánnak működni a kínai rendőrséggel.

Kína rászállt a helyi kriptotőzsdékre

Mint arról már korábban beszámoltunk, a sencseni hatóságok összesen 39 kriptotőzsdét azonosítottak Kínában, melyek a 2017-es tilalom ellenére kriptovaluták kereskedésével foglalkoznak.

Dovey Wang akkor azt írta a Twitteren, hogy “valószínűleg a Ponzi és kriptocsalók miatt, mivel köztudott, hogy Sencsen a központjuk.”

A Binance és a Huobi a hírekre azonnal reagálva azt írta, hogy náluk a rendőrség nem tartott házkutatást, majd CZ a Binance vezérigazgatója hozzátette, hogy véleménye szerint a hatóságok csak a rossz szereplőket akarják eltávolítani a szektorból.

A hírek hatására mélyrepülésbe kezdett a bitcoin valamint az altcoinok is. Tegnap 7000 dollárig esett vissza a bitcoin, amely ezzel hat hónapos mélypontra süllyedt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük