Koholt vádak és manipuláció a WikiLeaks alapítójának letartóztatása mögött

A német ZDF csatorna lerántotta a leplet a WikiLeaks kiszivárogtató oldal alapítójának raboskodásáról. Nemi erőszak, londoni szuperbiztonságos börtön, ecuadori menedékjog és az igazság, ami mögötte van.

Az egyik közismert német csatorna a ZDF múlthét szerdán egy kétrészes műsorban mutatta be Julian Assange, a Wikileaks oldal alapítójának történetét, amelyben azt állították, hogy a svéd hatóságok egy előre eltervezett és jól felépített nemi erőszakról szóló történtet szőttek az oldal vezetője köré.

Egészen szerda estéig valószínűleg a legtöbb német illetve európai média fogyasztónak még csak elképzelése sem volt arról, hogy Assange milyen szövevényes sztori főszereplője. Egy olyan történeté, amit feltehetőleg az USA és a többi, Wikileaks botrányba keveredett ország, mint Svédország, Nagy-Britannia és Ecuador ötlött ki. A ZDF kétrészes programjában Nils Melzer svájci jogász, az ENSZ kínzással és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmóddal foglalkozó különmegbízottja beszélt. A nemzetközi jogász megállapításai magukért beszélnek. Véleménye szerint az Assange ellen felhozott vádak alaptalanok, azokat manipulálták. Melzer számos dokumentumot talált, amelyek azt bizonyítják, hogy a nemi erőszakkal kapcsolatos állítások hamisak és az egész éppen akkora kitaláció, mint az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos történet, amelyet ürügyként használt az USA arra, hogy megtámadja Irakot.

Melzer is kételkedett

Melzer maga bevallotta, hogy a média olyan torz képet mutatott Assange-ról, hogy ő maga is vonakodott attól, hogy komolyabban foglalkozzon az üggyel. A Medium.com-on Melzer leközölte egyik tanulmányát, amelyben a Julian Assange esetéről írt. A címe „Julian Assange kínzásának felszámolása” volt.

Most ismerjünk meg ebből néhány részletet:

Assange-nek egy önző önimádó alaknak kell lennie, aki az ecuadori nagykövetségen keresztül gördeszkázig és ürüléket ken a falra? Nos, csak azt hallottam a nagykövetség munkatársaitól, hogy az Assange elhelyezésével kapcsolatos elkerülhetetlen kellemetlenségeket kölcsönös tisztelettel és megfontolással kezelték.

Ez csak Moreno elnök megválasztása után változott meg, amikor hirtelen arra utasították őket, hogy rágalmazzák meg Assange-t. Ha nem így teszik, akkor repülnek az állásukból. Az elnök maga is elkezdett mindenféléket pletykálni, majd megfelelő jogi eljárás nélkül megfosztotta állampolgárságától és menedékjogától.

Végül ráébredtem arra, hogy engem is elvakított a propaganda, és Assange-t szisztematikusan azért rágalmazták meg, hogy ezzel eltereljék a figyelmet az általa feltárt bűncselekményektől.

Melzer egy komor figyelmeztetéssel fejezte be a mondandóját:

… Itt nemcsak Assange védelméről van szó, hanem egy olyan precedens megelőzéséről is, amely valószínűleg megpecsételi a nyugati demokrácia sorsát. Ha egyszer az igazság elmondása bűncselekménnyé válik, míg a hatalom büntetlenül él tovább, túl késő lesz irányt váltani. Hangunkat a cenzúrának, sorsunkat pedig a féktelen zsarnokságnak adjuk.

Mi lesz ennek a vége

Melzer fáradhatatlan erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy feltárja az igazságot. Assange komoly megpróbáltatásokon ment keresztül, pszichológiai kínzást és fizikai problémákat is beleértve. Több orvos is petíciót indított azért, hogy Assange-t kórházba szállítsák, hiszen rossz egészségügyi állapota miatt, nem biztos, hogy megfelelő állapotban lesz a februári kiadatási tárgyalásán.

Egyre többen vannak Assange Egyesült Államoknak történő kiadatása ellen. A múlt héten pedig pozitív lépés történt az ügyben, hiszen az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) Assange azonnali szabadon bocsátására szólított fel, véget vetve ezzel az európai intézmények hallgatásának.

A szálak egyre kuszáltabbak és még nem tudni, hogy mi lesz a történet vége. Sajnos borítékolható volt, hogyha valaki kimeri nyitni a száját és nyíltan kiteregeti a világ szennyesét, nem biztos, hogy épp bőrrel megússza.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük