Kriptopénz bányászfarmot nyitottak egy orosz atomerőmű mellett

Oroszországban hamarosan állami tulajdonban lévő atomerőmű adhatja az energiát a kriptovaluta bányászatnak.

A múlt hónap végén a Roszatom bányászati ​​üzemet nyitott a Moszkvától körülbelül 320 kilométerre lévő Udomlya város Kalinin nevű atomerőművének közelében. Szergej Nemchenkov, a Roszenergoatom, (Roszatom leányvállalata) adatközpontjának vezetője azt állítja, hogy a vállalat több mint 4,8 millió dollárt költött a 30 megawatt teljesítményű létesítmény kivitelezésére. A Roszenergoatom közvetlenül nem fog kriptobányászattal foglalkozni, hanem inkább a megtermelt energiát a nagy fogyasztóknak szeretné értékesíteni. Emellett pedig a bányászok berendezései számára helyiségeket adna bérbe. Az üzem közelében már működik egy adatközpont, ami szintén a Roszenergoatom egyik bérlője.

Mind az adatközpontok, mind pedig a bányászok nagy energiafogyasztók, stabil kereslettel”, nyilatkozta Nemchenkov. Az IMF és a Világbank adatai szerint a Roszatom az első olyan nagy kormányzati szerv Oroszországban, mely ilyen formában támogatja a kriptovaluta bányászatot. A jövőben azt tervezik, hogy 240 megawattos vagy annál nagyobb teljesítményt biztosítsanak az ipar számára és ezzel tekintélyes szereplővé váljanak a globális bányászati piacon.

A konkurencia

A kínai bányászati ​​óriás, a Bitmain által épített texasi Rockdale-ben található létesítmény várhatóan 25-50 megawatt kapacitással indul és ha minden a tervek szerint halad akkor 300 megawattra fog bővülni. Egy másik létesítmény, mely ugyanebben az amerikai városban épül, 300 megawattról indul és 1 gigawattra kívánják majd növelni a teljesítményét. Ezek lesznek tehát a világ két legnagyobb kapacitással rendelkező létesítményei.

Oroszország, legfőképp Szibéria népszerű kriptopénz bányászati helynek számít. Rengeteg, a hidegháború idején épített, majd elhagyott üzem található, melyeket megéri bányászfarmokká alakítani. A régió állandó hűvös klímájának köszönhetően alacsonyak a hűtési költségek, amely egy újabb érv a bányászati tevékenység mellett. Az udomlyai terület nagyjából 215 ezer négyzetméter. Itt 30 konténert tudnak kényelmesen elhelyezni és mindegyik közel 400 bányászatra használható hardvernek tud otthont adni. A villamos energia ugyanakkor nem lesz olcsó, 4-5 (11 – 15 HUF) dollárcentet is elkérhetnek kilowatt óránként. Ezzel szemben Kínában és Kazahsztánban már 4 centnél alacsonyabb tarifákat kínáló farmok is léteznek.

Jövőbeli tervek

A Roszenergoatom az ECOS-M, bányász hosting vállalkozással együttműködve próbál ügyfeleket találni. “Ha az ECOS-M gyorsan talál klienseket az Udomlyában található létesítménybe, a Roszenergoatom más helyszíneket is megnyit bányászati célra,” jelentette ki Nemchenkov.

Az ECOS-M és a Roszenergoatom még tavaly februárban aláírt egy együttműködési nyilatkozatot. Ennek értelmében, Udomlyán kívül, további négy Roszatom helyszín válhat a kriptobányászat fellegvárává az elkövetkező években. Kettő Szibériában, egy Murmanszk régiójában, egy pedig Kalinyingrádtól nem messze.

A szibériai helyszín egy még nagyobb bányászfarm lehet, ahol 84 konténer kerül elhelyezésre. Az építkezés várhatóan 2021 végére fejeződhet be. A két cég között létrejött memorandum értelmében a Kolszkaja atomerőmű, a Balti atomerőmű és az Angarszki Elektrokémiai Vegyimű közelében is biztosítanak majd hasonló lehetőségeket a kriptobányászok számára.

Törvényi szabályozás a háttérben

A Roszenergoatom ezzel nagy adatközpontokat hozhat létre, mely mögött valószínűleg a nemrég elfogadott orosz törvény áll, miszerint az orosz állampolgárok adatait nem lehet külföldön tárolni. Ennek értelmében a vállalkozásoknak kizárólag orosz szervereken kell tárolniuk az összes személyes információt. Ha mégsem teljesítenék a törvény által előírtakat, akár 290 ezer dollár bírsággal is sújthatóak és a tevékenységüket megszüntetik az állam. Egy másik, 2016-ban elfogadott törvény pedig azt írja elő, hogy minden távközlési társaságnak három évig kell megőriznie az ügyfelek adatait. Ezeknek a szabályozásoknak köszönhetően viszont, megnőtt a tárolóhely iránti igény.

Az udomlyai adatközpont egy tartalék dízelgenerátorral rendelkezik, amely folyamatos energia ellátást biztosít az ügyfelek számára. Noha a bányászati helyszínen nincs ilyen generátor, ha szélsőséges körülmények miatt mégis áramkimaradás történne, az csak egy-két percig tartana,” mondta Nemchenkov.

Úgy tűnik, a Roszenergoatom komolyan gondolja a bányászokkal való együttműködést. Nemchenkov szerint a bányászat felé nyitás munkalehetőségeket is teremthet a környéken, hiszen valakinek karban kell tartania a konténerbányászokat, emellett pedig műszaki és informatikai biztonsági szakemberekre is szükség lesz.

A vállalat úgy látja, hogy az általuk létrehozott infrastruktúra nemcsak kriptobányászatra használható, hanem más felhasználási lehetőségekre is kiváló lehet. Ha netán Oroszország mégis betiltaná a kriptovaluta bányászatot, amelyre kicsi az esély, a létesítmények adatközpontokká is átalakíthatóak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük