Kriptotőzsdéből bank lett – engedélyt kapott a Kraken Wyomingban

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Kraken a világ első kriptotőzsdéje, mely bankká válik.

Szerdán Wyoming államban a San Francisco-i kriptotőzsde megkapta az úgynevezett különleges célú betételhelyezési intézményként (SPDI) való működéshez szükséges engedélyt, ezzel a Kraken lesz az első olyan kriptőzsde, amely banklicenccel rendelkezhet az Egyesült Államokban és 2006 óta az első újonnan bejegyzett bank lehet Wyomingban. 

“A licencnek köszönhetően a Kraken hozzáfér majd az országos fizetési rendszerhez, így az ügyfelek közvetlenül, a banki csatornákon keresztül tudnak majd átutalásokat lebonyolítani, illetve hitelhez jutni” – jelentette ki David Kinitsky, a Kraken ügyvezetője, aki a Kraken Financial vezérigazgatói posztját is megkapta.

A most kiadott engedéllyel még ugyan nem lehet bank a Krakenből az összes amerikai államban, de nagyban megkönnyíti az engedélyek igénylését majd más államokban is. A Kraken mindeddig hallgatott arról, hogy egyáltalán banki engedélyt kértek volna. Először tavaly decemberben lehettek sejtések arról, hogy a kriptotőzsde készül valamire, hiszen Kinitsky jelenlegi pozíciójára álláshirdetetést adott fel a Kraken.

Kinistsky a bank által kínált szolgáltatásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy “számos új terméket kínálunk. Ezek a minősített intézményi letétkezeléstől a digitális eszközök betéti kártyáin át egészen a megtakarítási számlákig terjedhetnek. Bankként foglalkozhatunk akár értékpapírokkal és ehhez hasonló dolgokkal is.”

A Kraken arra számít, hogy legfőbb bevételi forrása a különböző termékek és szolgáltatások értékesítéséből származó díjak lesznek.

Forrás: Coindesk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.