Kutyaszorítóba került az Egyesült Királyság kormányának tanácsokat osztogató epidemiológus

Kellemetlen helyzetbe került egy rádióadás során az Egyesült Királyság kormányának szakértő epidemiológusa, aki betegesen ragaszkodott a második lezáráshoz. 

Az LBC-nek adott telefonos interjú alatt izzasztó kérdéseket kapott az Egyesült Királyság kormányának epidemiológusa, amikor a műsorvezető Maajid Nawaz a lezárások társadalomra és gazdaságra gyakorolt negatív hatásairól faggatta. Professzor Gabriel Scally ugyanis arról vált híressé nem is olyan rég, hogy Boris Johnsonnak és kormányának azt tanácsolta zárjanak le mindent. A népegészségügyi szakértő papagáj módjára ismételgette a „lockdown” szükségességét, habár saját maga is bevallotta, hogy a vírust ezzel megsemmisíteni nem lehet, csupán „elnyomni”.

A műsorvezető azzal szorította a sarokba Scally-t, hogy rákérdezett a professzor mérlegelte-e azt, hogy a lezárás mennyi pénzbe és életbe is kerülhet.

A szakértő azzal vágott vissza, hogy „erre a vírusra nem lehet olyan választ adni, amely figyelmen kívül hagyná a gazdasági, a társadalmi és a pszichológiai tényezőket.” Azt nyilatkozta, hogy a szakértői osztálya, amely a kormány számára a javaslatokat tedte, igenis figyelembe vette ezeket a tényezőket is. Majd mantraként ismételgette azt, hogy „a vírust meg kell állítanunk, a vírus terjedését meg kell akadályoznunk, erre pedig az országos szintű lezárás a legjobb módszer.

Kibújt a szög a zsákból

Maajid azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és a lezárás miatti kiadásokra terelte a szót. Scally professzor őszintén bevallotta, hogy még nem látta a számokat, tehát fogalma sincs róla, hogy mekkora kiadásokkal jár a lockdown. A műsorvezető felvilágosította: „ez az összeg napi 2,4 milliárd font, amit másra is el lehetne költeni. Népegészségügyi szakértőként azért azt képzelném, hogy van erről némi fogalma.” 

Erre a mondatra azonban ugrott a professzor és egyenesen lehülyézte a műsorvezetőt, azt állítva: „Ne hülyéskedjen, Ön tényleg hülye…”

A műsorvezető természetesen nem nézte jó szemmel a professzor sértegetését, majd újabb kérdésekkel bombázta.

„Összehasonlítjuk a tudományos bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy miért kell lezárnunk azokkal a tudományos bizonyítékokkal, amelyek azt mutatják meg, hogy mi történik akkor, ha nem zárunk. Aztán összehasonlítjuk a lezárás miatt bekövetkezett elhalálozások számát, azon halálesetek számával, melyek azért következtek be, mert nem zártunk le mindent. Ezekután a költségeket is összehasonlítjuk. Így egy holisztikus megközelítésünk lesz. Foglalkozott Ön valaha is ezzel?”– tette fel a kérdést Maajid. A válasz az volt:

Megtettem volna, ha a kabinet tagja lennék” – mondta Scally professzor.

Az epidemiológus egyébként nemrég nekiment azoknak a szakértőknek, virológusoknak is, akik aláírták a Nagy Barrington nevű nyilatkoztatot, melyben a világ vezető egyeteimeinek tudósai a COVID-19 lezárások okozta testi és lelki problémákra hívták fel a figyelmet. Scally szerint az aláírók nem mások, mint perem szakértők, akik olajat öntenek az összeesküvés-elméletek tüzére.

Az interjú teljes hosszúban itt tekinthető meg:

További kapcsolódó cikkeink: