Lebuktatták a Heliumot, a befektetők kárára profitáltak a HNT tokenből a projekt alkalmazottai

Egy friss jelentés szerint a Helium hálózat vezetői és alkalmazottai aránytalanul nagy hasznot húztak a projektből a HNT közösség kárára.

A Forbes az egyik jelentésében hozta nyilvánosságra, hogy 30 olyan kriptotárcát azonosított, amelyek a Helium alkalmazottaihoz, azok családtagjaihoz és barátaihoz, valamint a vezetőkhöz kapcsolódtak. Ezzel nem is lenne semmi baj, viszont az on-chain tranzakciók elemzése azt mutatja, hogy ezek a tárcák a 2019-es indulás első három hónapjában összesen több mint 3 millió HNT tokent bányásztak ki. Ez az akkor forgalomban lévő összes HNT token közel felét teszi ki.

Ráadásul a projekt indulása után hat hónappal az említett tárcák a teljes tokenkészlet negyedét bányászták ki, ami a tavalyi történelmi csúccsal számolva körülbelül 250 millió dollárnak felel meg.

Mindössze a tokenek 30%-a volt elérhető a befektetők számára

A kriptoprojektek sokszor félreteszik a tokenkészletük egy részét az alkalmazottak, a fejlesztők és a korai befektetők számára. Ez a Helium esetében is így történt, és a HNT tokenek egyharmadát kiosztották az alkalmazottaknak. A projekt vezetői azonban továbbmentek, és mindössze a teljes kínálat 30%-át hagyták meg a Helium közösség számára a történelmi csúcs idején, így a befektetők kárára profitáltak a kriptovalutából.

Mostanra egyébként a havonta kibányászott HNT mennyisége jelentősen visszaesett. 2019 augusztusában minden egyes Helium hotspot átlagosan 33 ezer HNT-t bányászott havonta, ami messze elmarad a ma regisztrált havi 2 HNT-s átlagtól. Ezzel párhuzamosan a token értéke is nagyot zuhant, a tavaly novemberi 55 dolláros csúcs után ma már csak 4,55 dollár az árfolyama.

A kriptovaluta árfolyamcsökkenésével a bányászok bevételei is csökkentek, olyannyira, hogy sokan mindössze heti néhány centet keresnek a bányászattal. Ugyanakkor nem csak a befektetőknek és a bányászoknak okoz gondot az alacsony árfolyam, de a vállalat profitja is rendkívül alacsony. A Forbes szerint a Helium nyeresége 2021 júliusa és 2022 augusztusa között mindössze 92 ezer dollár volt.

Az egyik tárca a Helium vezérigazgatójának kaliforniai otthonához kötődik

A jelentés szerint az egyik szóban forgó tárca a Helium vezérigazgatójának, Amir Haleemnek a feleségéhez kötődik. Továbbá 5 hotspot, amelyek a projekt első három hónapjában 250 ezer HNT-t bányásztak, a házaspár kaliforniai otthonához kapcsolódó tárcához köthető. A Forbes adatai alapján Haleem és a felesége összesen 455 ezer HNT-t bányászott ki, ami a történelmi csúcs idején 25 millió dollárt, ma pedig 2 millió dollárt ér.

Haleem egyébként nem értett egyet azzal, hogy a projekt kudarcot vallott volna. A Helium vezérigazgatója ugyanis úgy véli, hogy a hálózat megelőzte a korát, és még csak most fog majd felfutni.