A lóverseny fogadóirodák nyújtotta online sportfogadási opciók bemutatása

A lóversenyzés magyarországi meghonosítása gróf Széchenyi István nevéhez fűződik, aki már a 1800-as évek közepén komoly erőfeszítéseket tett a „lósport” népszerűsítése érdekében. Az azóta eltelt időszak folyamán a lóverseny fogadás kimondottan populárissá vált hazánkban, és még manapság is igen sokan fogadnak galopp és / vagy ügető futamokra hagyományos módon, a „Lovin”. Ugyanakkor tény, hogy a nemzetközi és a magyar lóverseny irodák esetében is kijelenthető, hogy a világhálón megjelenő lóverseny fogadóirodák „forradalmasították” a lovas sportágakra történő fogadást. Mivel egyebek mellett lehetővé tették, hogy bárki fogadhasson az otthona kényelméből online, vagy a kedvenc mobilkészülékével gyakorlatilag bárhonnan. Ez a cikkünk főként azoknak szól, akik szívesen kipróbálnák az online sportfogadás lóverseny „ágát” is, viszont nem tudják, hogyan vágjanak bele, illetve, hogy melyik lóverseny fogadóiroda felelne meg legjobb az igényeinknek.

Kezdjük az alapoknál – sportfogadás lóverseny „kisokos”

A lóverseny fogadóirodák – értve ez alatt azokat az internetes bukmékereket, amelyeknél a lovas sport kiemelt helyet foglal el a fogadási ajánlatban – többféle lóversenytípushoz (díjugratás, galopp, ügető) biztosítanak fogadási lehetőségeket az ügyfeleiknek. Viszont, ha kezdő sportfogadó vagy, eleinte érdemes a lóversenyzés egyik ágát (pl. galopp-versenyek), illetve egy adott ország sporteseményeit, futamait kiválasztanod, és kifejezetten csak ezekre fókuszálnod (pl. angliai és írországi versenyek). Értelemszerűen a sportág szabályainak ismerete is rendkívül fontos, valamint az is, hogy tisztában légy az adott futamokon résztvevők aktuális formájával, nyerési esélyeivel. Emiatt igencsak mélyen bele kell ásnod magad a statisztikákba. De mindezeken kívül az is kulcsfontosságú, hogy minél több korábbi futamot megtekints (pl. a népszerű videómegosztó oldalak egyikén). Ha már birtokában vagy az online lóverseny fogadás esetében szükséges információknak, akkor megteheted a következő lépést, ami nem más, mint egy, az igényeidnek megfelelő lóverseny fogadóiroda kiválasztása. A következő fejezetben ehhez szeretnénk neked némi segítséget nyújtani.

Lóverseny fogadóirodák – melyiket válasszam?

Ahhoz, hogy kezdőként rendszeres profitra tehess szert, és felépíthesd a bankroll-od, elengedhetetlen, hogy olyan lóverseny fogadóiroda oldalán nyiss számlát, amely ehhez a sporthoz kellő mennyiségű eseményt biztosít (pl. az angol bukik legtöbbjénél napi szinten számos futamra lehet fogadni). Emellett az is lényeges, hogy az adott operátor az odds-ok és a fogadási piacok / opciók terén hozza a „kötelezőt.” És persze az sem árt, ha az élő közvetítés funkciót is elérhető nála, valamint natív mobil appok, amelyekkel bármikor és bárhol fogadhatsz. Mindezen szempontokat szem előtt tartva összeállítottunk egy listát azokról a netes bukmékerekből, amelyeket érdemes lehet számításba venned, ha a sportfogadás lóverseny ágát választod.

MELbet

A magyar lóverseny fogadás rajongóit 30000 Ft-os (100%-os) kezdő sportfogdás bónusszal váró MELbet meglepően széleskörű kínálatot nyújt ehhez a sporthoz. Ugyanis az Egyesült Királyságban megrendezett versenyek mellett, akár még dél-afrikai futamokra is fogadhatsz a buki magyar nyelvű desktopos platformján, vagy a MELbet mobil alkalmazása révén, ami Androidos, és iOS-es verzióban is a rendelkezésedre áll. A MELbet-nél természetesen az élő fogadás is biztosított, és a cashout lehetőségével is élhetsz – ha úgy látod jónak.

bwin

A bwin azon lóverseny fogadóirodák közé tartozik, amelyek EGBA, és eCOGRA tanúsítvánnyal is rendelkeznek, amiből adódóan ez az operátor az egyik legmegbízhatóbb manapság a világhálón. A bwin-nél szó szerint mindent megtalálsz, amire csak a sikeres sportfogadáshoz szükséged lehet: elképesztő felhozatal megfogadható sporteseményekből, temérdek piac és fogadási opció, magas szorzók, élő közvetítés szolgáltatás, könnyen használható magyar nyelvű desktopos felület, bwin sportfogadás mobil applikációk, stb. Az ElectraWorks Limited égisze alatt működő fogadóiroda egyetlen „negatívuma”, hogy mostanság a sportfogadás üdvözlő bónuszok terén nem igazán erőlteti meg magát.

22BET

A kiváló kaszinó és élő casino szolgáltatást is nyújtó 22BET fogadóiroda sportfogadás szekciója is elérhető magyar nyelven, ahol számos fogadási lehetőség és piac biztosított a magyar lóverseny fogadás kedvelőinek. A 22BET-nél is köthetsz élő fogadásokat, amelyekhez nem csak az asztali gépes webszájtot, hanem a 22bet app-ot is használhatod (iOS-es & Androidos). Ami a lóversenyhez elérhető odds-okat illeti, a 22BET-nek az esetében az alatta / felette piacokat ajánljuk elsősorban a figyelmedbe, ugyanis ezeknél (ha élőben fogadsz lóversenyfutamokra) igen magas szorzókat foghatsz ki. Mindemellett az sem mellékes, hogy a 22BET jelenleg 100%-os 35000 HUF maximális összegű sportfogadás bónuszt is nyújt az új felhasználóinak, amit lóverseny fogadás kimeneteleket megtéve is megforgathatsz.

Willam Hill

A William Hill magyar nyelven is elérhető webhelye kiváló terep lehet számodra, ha lóversenyre akarsz fogadni. Ugyanis az angliai székhelyű bukmékernél minden adott ahhoz, hogy kellő felkészültség birtokában sikeres lehess. A fogadóiroda kínálatában napi szinten temérdek futamra lehet fogadásokat kötni többféle piacon. Ráadásul a lóversenyfutamokat élőben, valós időben is meg tudod nézni: a William Hill desktopos és mobilbarát webszájtján, vagy a mobil alkalmazások segítségével. A londoni főhadiszállással rendelkező online fogadóirodánál a lóversenyhez nyújtott odds-ok is relatíve magasak – ami különösen igaz abban az esetben, ha élőben az „első három helyezett” között piacon fogadsz.

Vegyük szemügyre a lóversenysporthoz elérhető fő piacokat is!

A fő – és egyúttal az egyik legnépszerűbb – online fogadási piac a „futam győztese”, amin csak azt kell helyesesen megtippelned a rendelkezésre álló opciók közül, hogy melyik négylábú nyeri meg az adott futamot (pl. Fress, Call Me Ginger stb.). Ez a piac az élő fogadásnál is elérhető, de nem árt tudnod, hogy a megfogadni kívánt futam aktuális állásának függvényében igen gyorsak változnak a szorzók (odds-ok). Szintúgy populáris a lósport rajongók között a már említett „Első három helyezett” fogadási piac, amin úgy tudsz nyerni, ha a megtett ló a futam végén az első három hely egyikén ér célba. Természetesen nem csupán a lovakra, hanem a zsokékra is lehet a legjobb sportfogadó oldalak mindegyikén fogadásokat kötni. Ennek hála, egyebek mellett még arra is fogadhatsz, hogy egy versenysorozaton egy adott zsoké milyen teljesítményt fog nyújtani (pl. 4-8 hely között végez, vagy az 1-3 helyen). A már említettek mellett (igaz ugyan, hogy főként Nagy-Britanniában) a kettes és a hármas befutóra megtett fogadások / piacok is kifejezetten népszerűnek számítanak. Ugyanis, ha sikerül egy hármas befutót telibe trafálni, akkor a rendkívül magas odds miatt még kis téttel is jó nagyot kaszálhat az ember.

Online sportfogadás lóverseny – konklúzió

Az utóbbi években a neten már szinte bármire lehet fogadásokat kötni online a legjobb sportfogadás oldalak webhelyein az e-sportoktól kezdve, az unihokin át, egészen a politikai eseményekig (pl. USA elnökválasztás). A hatalmas fogadási kínálatnak – a számos pozitívuma mellett – azért van egy-két „árnyoldala” is. Ugyanis kár is lenne tagadni, hogy meglehetősen sok kezdő sportfogadó esik bele abba a hibába, hogy ész nélkül fogad szinte mindenre, amire csak lehet, aminek eredményeként előbb vagy utóbb veszteséges lesz. Éppen ezért azt tanácsoljuk, hogy felelősségteljesen fogadja a neten, és lehetőleg csak olyan sportra (ami természetesen a lóverseny is lehet), aminek kapcsán mindennel tisztában vagy, és a fogadásaid alkalmával ki tudod zárni az érzelmi tényezőt, ami kulcsfontosságú az objektív döntések meghozatalához.

Kapcsolódó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük