McAfee szögre akasztja a shitcoin hirdetéseket, jön helyette az elnökválasztási kampánya

  • 13
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Az állandó botrányairól híres kriptovállalkozó John McAfee bejelentette, hogy leállítja a az altcoinok reklámozását és helyette az amerikai elnökválasztásra összpontosít. Habár már most tisztában van vele, hogy nem nyerhet, mégis apait-anyait bele akar adni a kampányba.

A december 14-én kirakott tweetjében a vállalkozó azt állította, hogy túl sok idejét emésztette fel a kriptovaluták és tőzsdék önzetlen támogatása. McAfee úgy fogalmazott egy bejegyzésében, hogy “már nem csinálok kriptós reklámokat”. Azt viszont kihangsúlyozta, hogy nem vonul vissza teljesen a kriptovaluták világától.

Az emberek azt kérdezik, hogy miért nem folytatom a blokklánccal kapcsolatos promóciót. Nagyon időigényes. Elnöki kampányom januárban kezdődik, így nem tudom vinni mindkettőt. Semmilyen módon nem hagyok fel a kriptovalutákkal, csak egyes projektek népszerűsítését függesztem fel.”

Amikor a követők arra voltak kíváncsiak, hogy mit remél az elnökválasztástól, azt válaszolta, úgy érzi, hogy nem nyerhet az Egyesült Államok 2020-as elnökválasztásán. Röviden azt írta: “nincs esélyem.”
“Igazából nem akarok elnök lenni. Csak azért csinálom az egészet, hogy a kriptovalutákat a nemzet színpadán reklámozzam”, írta egy másik tweetben.

2020 és a bitcoin árjóslat

Annak ellenére, hogy McAfee idén többször hívta fel magára a figyelmet az amerikai hatóságok elöli menekülésével és provokatív megjegyzéseivel, arra bizonyára jól emlékszünk, hogy leginkább a túlzó bitcoin (BTC) ár előrejelzése verte ki sokaknál a biztosítékot.

Még idén júniusban McAfee is beszállt a bitcoin árlicitbe és 2020 végére 1 millió dolláros bitcoint jósolt. Ezek után kijelentette, hogyha netán mégis tévedne, saját péniszét fogja elfogyasztani. Az egyik novemberi bejegyzésében amúgy azt állította, hogy a tét még érvényben van. A BTC árfolyama 7000 dollár alatt.

Az Egyesült Államokban júliusban kellett leadni az elnökjelöltek ajánlásait. McAfee azonban ekkor menekült el az országból adóügyi problémái miatt. Feleségével egy hajón éltek hónapokig és onnan próbálták koordinálni az elnöki kampányt. Egy héten kétszer is letartóztatták a vállalkozót a Dominikai Köztársaságban. Októberben elindította a McAfee Magic kriptotőzsdei platformját, majd a McAfeedex decentralizált token tőzsdéjének béta verzióját. Most viszont úgy tűnik, hogy egy időre leáll a kriptók promócióval és helyette az amerikai kormányt ekézve kíván politikai kampányára koncentrálni.


  • 13
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.