A mexikói földrengés áldozatainak megsegítésére kriptopénz adományokat gyűjtenek

Az utóbbi hetekben több erős földrengés is megrázta Mexikót, mely több, mint száz halálos áldozatot követelt. Most a földrengés áldozatainak megsegítésére kriptopénz adományokat gyűjtenek.

Kriptopénz adományokat gyűjtenek az áldozatoknak

Kriptopénz adományokat gyűjtenek a mexikói áldozatoknakEgy természeti katasztrófa esetén sokak szeretnének segíteni az áldozatoknak. Bár nem mindenki tud élelmiszert és ruhákat küldeni a katasztrófa sújtotta területekre, a pénzügyi adományoknak is nagyon örülnek természetesen a rászorulók. A mexikói Bitso kriptopénz tőzsde most lehetővé tette, hogy akár kriptopénz adományokat is küldeni lehessen az érintetteknek. Minden befolyó összeg a mexikóvárosi áldozatokat segíti majd.

Fontos kiemelni, hogy nem csak bitcoinban lehet adományokat küldeni az érintetteknek. Bitcoin mellett ugyanis ethereumban és rippleben is lehet felajánlásokat tenni. A befolyt összeg fele a Vöröskereszthez kerül majd, akik majd elosztják a rendelkezésre álló forrást. Az adományok másik fele pedig közveletnül egy helyi segítő szervezethez kerül. A két alapítványnak az összegyűlt forrást minden héten pénteken utalják át a következő négy hét során.

Az adományok után bizonylatot is kapnak az adományozók, melyek adózási szempontból is elszámolhatók. De a legfontosabb, hogy megsegítsék a rászorulókat ebben a helyzetben. A Bitso tőzsdétől úgy nyilatkoztak, hogy az adományozási akció révén szeretnék ismét felhívni rá a figyelmet, hogy a kriptopénzek nagyon hasznos eszközök hasonló helyzetben és nem csak terrorizmus finanszírozásra alkalmasak.

A kriptopénz adományok népszerűek a közösségben

Sokszor adományoz a kriptoközösségNem ez az első adományozási akció, amikor bitcoinban és más kriptopénzekben lehet felajánlásokat tenni. A két héttel korábbi mexikói földrengés alkalmával a Bitso hasonló akciót hírdetett. A bitcoin számlára eddig 3 BTC és 3 ETH érkezett, mely körülbelül 3,2 millió forintnak felel meg. A felajánlásokat továbbra is várják.

Regisztráció nélkül, olcsó váltási díjakkal tudsz kriptopénzeket vásárolni a Coinmixed.eu kriptotőzsdén. Bitcoin, ether, litecoin, tether stabilcoin és a magyar sikerprojekt tokenje egy helyen.

A kriptoközösség sokak számára megdöbbentő módon összetartó és számos segítő akcióról híres. Télen a dogecoin közösség gyűjtött például zoknit a hajléktalanoknak San Franciscoban. De a hivatalos szervezetek is előszeretettel alkamazzák a kriptopénz adományokat. Egy japán önkormányzat a helyi park megmentésére gyűjtött kriptopénz adományokat. Sőt, már a Wikileaksnél is lehet több fajta kriptopénzben adományozni.

A Bitcoin Bázis csapata szintén örömmel fogad felajánlásokat és már több mint 40 kriptopénzzel tudjátok a munkánkat támogatni: https://www.bitcoinbazis.hu/kozossegi-tamogatas-bitcoin-altcoin/

Zs

“Right now Bitcoin feels like the Internet before the browser.” - Wences Casares

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.