Egy bíróság nem engedélyezte a Worldcoin íriszszkennelésének leállítását

A 42 dombra épült chilei óceánparti nagyváros, Valparaíso fellebbviteli bírósága elutasította azt a kérelmet, amelyet Moises Sanchez, a Kamanau Alapítvány ügyvezető igazgatója nyújtott be korábban. A kereset célja az volt, hogy megakadályozzák a Worldcoin projektjét az íriszek szkennelésében. Azzal vádolták meg a céget, hogy megsértette a biometrikus adatok megszerzésére vonatkozó szabályozásokat. A CNN Chilének adott interjújában Sanchez elmondta, hogy a Worldcoin nem fogalmaz meg egyértelmű célokat a felhasználási feltételeiben és nem is magyarázza el a szkennelésben rejlő kockázatokat.

Sanchez a kép bal oldalán.

Emellett azt is állítják, hogy a biometrikus adatok begyűjtése jogilag sincs megfelelően alátámasztva. A panaszos ezt az állítást azzal támasztotta alá, hogy a Worldcoin ugyanolyan eljárást alkalmaz, mint bármely más alkalmazás. Ez egyfajta tájékoztató beleegyezés, ami egy nagyon általános beleegyezés. Sanchez szerint a cég a könnyebb utat választja, és egyszerűen nem tájékoztat megfelelően.

A Worldcoin szabadon szkennelhet több helyen is

Tehát az alapítvány megpróbálta leállítani a Worldcoin íriszszkennelését, de a chilei bíróság nem adott ennek helyt. Az indoklásában a bíró azt írta, hogy az alapítvány kérelme nem igazán ír le olyan tényeket, amelyek alapján a védeni kívánt alkotmányos garanciák sérülnének bármilyen módon. Mindenesetre az elutasítás után Moisés Sánchez azt mondta, hogy fellebbezést nyújtottak be a Legfelsőbb Bírósághoz. A Kamanau Alapítvány szerint le kell állítani a pénzalapon működő íriszszkennelést és biztosítani kell, hogy kiskorúak ne vehessenek részt a tevékenységben. A beadvánnyal azt kívánják elérni, hogy a chilei törvényhozók figyeljenek fel az ügyre és tolják keresztül a Kongresszusban elakadt, a személyes adatok védelméről szóló törvény módosítását.

A módosítandó chilei adatvédelmi törvény célja, hogy garantálja az egyének magánélethez való jogát és védje személyes adataikat. Mint például a név, vezetéknév, e-mail cím, telefonszám, lakóhely, életkor, valamint az egyedi adószám (RUT). Guido Gerardi, egykori chilei szenátor is támogatta Sanchez beadványát. Ő is elmondta korábban, hogy a világon már több országban állították le a Worldcoin íriszszkennelését, így például Spanyolországban és Portugáliában is. De komoly vizsgálatok zajlottak a tevékenység miatt Németországban, Argentínában és Kenyában is.