Nigéria digitális valutája kilövésre készen áll, jön az eNaira

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nigéria állítólag készen áll arra, hogy hamarosan elindítsa digitális valutáját, az eNaira-t, írta több forrás is a központi bank elnökére, Godwin Emefielére hivatkozva.

A nigériai központi bank (CBN) elnöke, Godwin Emefiele múlt héten kijelentette, hogy a bevezetésig már csak néhány nap van hátra. Ha a hír igaz, akkor hamarabb lehet majd az afrikai országban CBDC-t használni, mint a már egy éve tesztelő Kína digitális jüanját.

A nigériai CBDC segítené a korrupció elleni küzdelmet és a pénzügyi integráció előmozdítását. A bevezetését először október 1-jére szánták, de ismeretlen okok miatt elhalasztották.

A hivatalos honlapból ítélve azonban úgy tűnik, hogy most végre minden készen áll. Az eNaira már weboldallal és tárcával is rendelkezik, és az ígéretek szerint tökéletesen alkalmas lesz, mind fizetőeszköznek, mind értékmegőrzőnek.

Az afrikai állam az elsők között lenne ezzel a világon, azon óriási szegénységgel küzdő országok között, ahol digitális állami valutát vezetnek be. Ezzel a lépéssel a kormány a kriptovaluták népszerűségét kihasználva kínálja fel a sajátját, amely azonban központosított.

Nigéria azon országok közé tartozik, ahol az egyik legnagyobb a bitcoin elfogadottság. Sokan használják a BTC-t fizetésre, de leginkább pénzátutalásoknál igen népszerű eszköz. A kormány mindenféle ostoba intézkedéssel próbálta már betiltani a kriptovalutát, de a helyieket nem lehet megállítani. Az állam tehát úgy döntött, hogy inkább meglovagolja a digitális pénzek iránti rajongást, és saját maga dob egyet a piacra.

A szervezetek és a magánszemélyek gyors, biztonságos, egyszerű és olcsó fizetési eszközöket keresnek, az eNaira pedig elvileg ezeket az igényeket elégítené ki.

A digitális pénzzel az állam célja az, hogy elősegítse a gazdaság növekedését. Egy speciális tárcán keresztül fog működni, aminek a használatához elég lesz egy QR-kód. Arról egyelőre még nincs pontos információ, hogy mikor fog az új digitális pénz elstartolni. Valljuk be őszintén, hogy a “hamarosan” kifejezés egy elég tág fogalom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.