A nullszaldós sztori: ICO gyűjtött Ethereum = elköltött Ethereum

Nullszaldós évet produkáltak eddig az ICO csapatok ugyanis az általuk értékesített Ethereumok (ETH) száma dollárban kifejezve szinte hajszálnyira megegyezik a gyűjtött ETH-ek számával, dollárban.

Amennyi jött, annyi ment

A Bitmex friss jelentése amit a hong kongi TokenAnalyst elemzőcéggel közösen folytatott megállapította, az elsődleges tokenkibocsátások (ICOs), a forrásgyűjtés során gyűjtött ETH 99%-át el is adták, ha dollárban számolunk. A jelentésben ez áll:

Arra a következtetésre jutottunk, hogy ahelyett, hogy az aktuális Ethereum áresés miatt szenvednének, makroszinten a projektek látszólag majdnem ugyanannyi Ethereumot adtak el, mint amit gyűjtöttek (USA dollárban).

Ez azt jelzi, hogy annak ellenére, hogy az Ethereum ára a mindenkori csúcsának 80%-át elvesztette, a projekteknek nem kellett jelentős veszteséget elkönyvelniük.

Sőt, a jelentés azt is kimutatta, hogy az ICO-k nem realizált nyereségen ülnek sem mint veszteségesek lennének:

A projektek által tartogatott Ethereum még a jelenlegi 230 dolláros áron is, nem realizált nyereséget, sem mint veszteséget jelent.

Nem szabad azt se elfelejteni, hogy éves összehasonlításban gyűjtött ETH források felét egyetlen projekt, az EOS ICO-ja adta.

Kemény év az ICO-k mögött, és még nincs vége

Korábban már írtunk arról, hogy az ICO projektek tokenjének több mint felénél az aktuális tokenár kevesebb mint ami az ICO kibocsátási ár volt.

A Diar jelentés szintén megemlíti, hogy az ICO-k eddig több mint 12 milliárd dollárt gyűjtöttek és mégis, a piaci kapitalizáció a top 20-as listán túl mindössze 700 millió dollárt tesz ki.

Hasznosnak találod a munkánk? Kérjük, támogass minket!

[su_row]
[su_column size=”1/2″] [su_list] Bitcoin[su_spoiler title=”1EmtPRcdK168WSN5czx15VuUxBBLhR8MZC” icon=”arrow”]
[su_qrcode data=”1EmtPRcdK168WSN5czx15VuUxBBLhR8MZC” margin=”5″ align=”center”][/su_qrcode]
[/su_spoiler][/su_list]

[su_list] Ether és ERC20 tokenek[su_spoiler title=”0x460d38c7a4222491157a42c9c44b0b38bb4092cc” icon=”arrow”]
[su_qrcode data=”0x460d38c7a4222491157a42c9c44b0b38bb4092cc” margin=”5″ align=”center”][/su_qrcode]
[/su_spoiler][/su_list]

[/su_column]
[/su_row]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük