Az Opera elindította saját wallet szolgáltatását

Az Opera a Cointelegraph-al közösen kiadott sajtóközleménye szerint augusztus 8-án indul a kripto wallet szolgáltatásuk. A szolgáltatás a cég asztali böngészőjébe van integrálva. Az Opera nagy érdeklődéssel figyeli a kriptopiac alakulását. Ez a mostani már nem az első ilyen irányú lépésük. Már júniusban elindult a virtuális pénztárca szolgáltatásuk, igaz akkor még az Opera for Android béta verziójának részeként. A mobil verzió a közösségtől jó értékeléseket kapott, ezért most azt kibővítették az asztali rendszerekre is.

Fő a biztonság

Az új asztali verzióhoz úgy tudunk bejelentkezni hogy a böngészőben megjelenő QR kódot leolvassuk a telefonos Opera böngészővel. Mivel az asztali és a mobil böngészők szinkronizálása folyamatos, ezért így biztonságosabban tudunk belépni a wallet alkalmazásba. Hasonlóan mint a Whatsapp webes kliensprogramjában.

Wallet

Miért is fontos hogy a mobil és a számítógép böngészője állandó kapcsolatban legyenek? Ezáltal olyan biztonsági intézkedéseket is meg tudunk valósítani amire csak magán a számítógépen nem volna rá lehetőség. Pl.: Ha eladnánk vagy vennénk valamilyen valutát akkor ahelyett hogy jelszavat írnánk be elegendő csak a mobil által beszkennelt ujjlenyomatunk vagy a telefon biztonsági zárjait felhasználni. Ez azért jó mert így nem egy központi szerver tárolja a jelszavainkat hanem azok a saját mobiltelefonunkban lesznek lementve. Ami így sokkal biztonságosabb is.

A mobil alkalmazáshoz hasonlóan az asztali kliens is támogatja a virtuális pénzek tárolását. Az Opera Crypto vezetője Charles Hamel megjegyzi hogy a böngésző integráció bevezetése egy újabb lépés nemcsak a virtuális pénzek világában hanem a web 3.0 létrejöttéhez is.

Az Opera webes- és mobil böngészői már január óta tartalmaznak különböző titkosítási szoftvereket a kriptokereskedelem biztonságának növeléséhez. Ezek a védelmi megoldások már azt is elősegítették hogy még több cég kezdett el azon gondolkodni hogy saját virtuális pénztárca szolgáltatást indít. Mi pedig kíváncsian várjuk hogy milyen sikere lesz az Opera megoldásának. Vajon tényleg elindítja majd a következő nagy fejlődési hullámot, ahogy azt a cég szakemberei is jósolják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük