Óriásit nőtt a bitcoin bányászok eredményessége

Miután a kínai államapparátus keményen lecsapott a bitcoin bányászokra, a bányászati nehézség történelmi eséssel reagált. Ennek direkt következménye azonban az lett, hogy a BTC bányászok rég nem látott haszonnal dolgozhatnak. Emellett érezhetően megnőtt a hashráta és a csökkent a blokkidő.

A Bitcoin bányászati haszon 7-napos mozgóátlaga több mint 31%-ot ugrott 5 nap alatt július 2. és július 7. között. Ezzel visszaemelkedett a május közepi szintre, amikor is lejtőre került az eredménytermelő képesség. 17 nap alatt ugyanis 46%-os zuhanást kellett elkönyvelniük a bányászoknak. Május közepén a BTC-vel még mindig 50 ezer dollár körül kereskedtek, ma viszont az árfolyam 33 ezer dollár környékén mozog. Az év eleje óta tehát a bányászati profitabilitás 47%-ot emelkedett.

Mindeközben a hashráta fokozatosan lejtmenetben volt május 14. és július 3. között, ebben a periódusban több mint 54%-ot esett. Július eleje óta azonban a hashráta ismét emelkedésnek indult, és 4 nap alatt 8%-kal került feljebb. Ha teljes fél éves teljesítményt nézzük, akkor az év eleje óta a hashráta még mindig 36%-kal van lejjebb.

Bitcoin hashráta

A Bitcoin hálózat alapvetően 10 perces blokkidőkkel dolgozik. Viszont az elmúlt hetekben itt is megdőlt egy 2009 óta tartott rekord. Ugyanis a 7 napos egyszerűsített mozgóátlag alapján a blokkidő elérte a 17 percet. Azóta az is visszaesett 27%-ot, és most 12,5 perc körül alakul.

Ezek a változások azután játszódtak le, hogy a bányászati nehézségben a hálózat történelmének legnagyobb esése zajlott le. Július első hetében 5 nap alatt több mint 28%-ot esett a bányászati nehézség

Ez a bezuhanás egyenes következménye a Kínában lezajlott erős állami fellépésnek, ami a kriptobányászokat sújtotta. Ezek a beavatkozások a legnagyobb kínai bányásztársaságokat is arra kényszerítette, hogy bezárják adatközpontjaikat, és más országokba helyezzék működésüket.

Régen volt ennyire jó Bitcoin bányásznak lenni

Jeff Dorman, az Arca, egy amerikai székhelyű befektetési társaság igazgatója megjegyezte: A súlyos és koordinált kínai fellépés és az azt követő bányászok kivonulása miatt a hashráta és a blokksebesség drámaian visszaesett. Ugyanis kevesebb bányászgép volt online, így kevesebb BTC-t bányásztak. Ennek következményeképpen kisebb volt a verseny a bányászok között, könnyebben meg lehetett szerezni a jutalmat. Ez azt jelentette, hogy az elvárt hozamráta megnőtt azon bányászok számára, akiknek nem kellett bezárni a boltot, és tovább tudták folytatni a bányászást.”

Dorman szerint a régi bányászok is nagy valószínűséggel visszatérnek a hálózatba, miután sikerült áthelyezniük az operációjukat egy másik országba. Ez növelni fogja majd a hashrátát, és ezzel együtt a versenyt és a nehézségi rátát is.

Thomas Heller, a Compass Mining igazgatója szerint azonban nagy valószínűséggel ez nem fog megtörténni júliusban. Ugyanis kell a kínai bányászoknak idő arra, hogy átköltöztessék az adatközpontokat, és túllépjenek a logisztikai kihívásokon. Szét kell szerelniük a bányászgépeket, le kell takarítani azokat, el kell szállítani külföldre, kezelni kell a vámügyintézést, és újra telepíteni kell azokat. Mindezekhez egy olyan országot és lokációt kell választani, ahol megfelelőek a szabályozói körülmények, alacsony a hőmérséklet és olcsó az elektromos áram. Mindez pedig még nehezebb a kisebb bányásztársaságoknak, hiszen kevesebb kapacitás áll rendelkezésre mindezek menedzselésére.

A BitRiver, egy szibériai adatközpontokat üzemeltető vállalat becslése szerint a kereslet a megfelelő lokációk iránt növekedni fog, és akár 1,5 millió új bányászgép is működésbe állhat. Ez 2,5 gigawatt új áramkeresletet generálhat. “Tudjuk hogy a kínai bányászcégek sorra hagyják el az országot, hiszen mindenki egyenesen minket keres.” Nyilatkozta a cég egyik képviselője.

Magas ellenálló képességről tanúskodik a Bitcoin hálózat

A Glassnode szerintelképesztő a Bitcoin protokoll ellenálló képessége”. Az ilyen nehezítő körülmények ellenére a Bitcoin hálózat egy percre sem állt le. Összevetve ezt a tényt a fiat pénzügyi rendszerekre jellemző technikai problémákkal, hatalmas előnyt jelent.”

A Glassnode azt is kiemelte, hogy annak ellenére, hogy a “nagy bányászmigráció” kellős közepén vagyunk, még sem volt számottevő költségemelkedés. A hashráta sebességének helyreállása pedig sok mindent elárul majd. Ha az gyors lesz, akkor azt jelzi, hogy a kínai bányászok sikeresen átköltöztették operációjukat, eladták a bányászgépeket, vagy más módon vissza tudták szerezni a befektetett pénzüket, és ezzel csökkentették a BTC nagy mennyiségű eladásának kockázatát. Ha a hashráta helyreállása lassú lesz, akkor pont a fordítottja történt. Azaz hatalmas költségek maradtak a bányászcégek nyakán, nő a hiteltartozásuk, és ez megnöveli annak esélyét, hogy a bányászcégek kénytelenek lesznek megválni a felhalmozott Bitcoinjaiktól, hogy fedezni tudják a költségeket.

Iparági elemzések szerint azonban a bányászcégek most több coint halmoztak fenn mint amennyit elköltöttek az elmúlt hetekben. Ezzel az utolsó három hónap trendjeit fordították meg. Ennek alapján a hashráta gyors visszapattanására számíthatunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük