2500 ASIC bányászt foglaltak le az orosz hatóságok

2500 egység illegálisan importált Bitmain ASIC bányászt foglaltak le az orosz hatóságok.

Az Intelion Mining bányászcég vezetője, Alexander Shashkov elmondása szerint a felfegyverzett ügynökök razziáztak a cég két irodájában is.

Shashkov a hírt egy július 25-én Moszkvában rendezett bányászkonferencián jelentette be.

Elmondása szerint nem volt tudomása, hogy a cége által behozott ASIC bányászt illegálisan juttatták az országba és csak azután foglalták le azokat, miután a tulajdonos nem tudott dokumentumokat felmutatni.

Az Intelion Mining ASIC hardverekkel kereskedik a saját bányász központjainak üzemeltetése mellett. A legtöbb bányász, amit az Intelion adatközpontjaiban üzemeltetnek, a tulajdonosok bányászai és nem a cégé.

A hardverek egy nagyobb, 6 012 ASIC-os rendelésnek az első részlete, amit még 2017 augusztus és 2018 február között szereztek be. A modellek között van Antminer S9-13.5, L3+, és D3 is, mind tápegységgel.

A hardver importőre a Far-East Trading and Industrial Company (DPTK) képtelen volt megfizetni a körülbelül 1.2 millió dolláros vámot.

“Meg nem határozott időpontban, de nem később mint 2017. augusztus 8-án, [a DPTK CEO-ja] Artem Aleksandrovich Bublik … ismeretlen személyekkel együtt bűnügyi machinációkba kezdett azzal a céllal, hogy elkerülje a magas vámot, ami az Eurázsiai Gazdasági Unióba importált ASIC bányászokat és tápegységeket sújtja,” áll a CoinDesk jelentésében.

A DPTK állítólag hamis dokumentumokat adott át a vámhatóságoknak, amin tévesen állt a bányászok ára.

Az importőr szerint a masinákat egy koreai cégtől szerezte be egy hongkongi közvetítőcégen keresztül. Ugyanakkor mikor az orosz vámhatóságok felvették a kapcsolatot a koreai céggel, akkor az elmondta, nincs üzleti kapcsolatuk a DPTK-val, az utolsó szerződésüket még 2012-ben írták alá.

A hardverek elkobzása komoly sokként érte az Inteliont és az ügyfeleit, de sokat nem tehet a hatósági döntés ellen.

Volt már az évben hasonló eset Iránban, mikor a határon 1000 bitcoin bányászt foglaltak le.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük