Útban a bitcoin adoptáció felé: Az USA le akarja kapcsolni Iránt a SWIFT-hálózatról

A lépés feltehetően még egy lépéssel közelebb tolná Iránt egy nemzeti kriptovaluta vagy épp a bitcoin, mint hivatalos fizetőeszköz elfogadásához.

Steven Mnuchin pénzügyminiszter szerint – szemben az Obama kormány 2013-as blokádjával – a mostani olajexportot sújtó szankciók során sokkal nehezebben tudnák az országok megkerülni azt, lévén az amerikai kormány már aktívan dolgozik rajta, hogy lekapcsolja Iránt a nemzetközi pénzügyi kommunikációs hálózatról, a SWIFT-rendszerről. Mnuchin szerint a lépés nem befolyásolná negatívan az olaj árát és nem járna a globális termelés visszaesésével mivel a piacok már beáraztak egy esetleges iráni olajkiesést.

Az USA pénzügyminisztérium Mnuchinnal az élen le akarja kapcsolni Iránt a SWIFT-hálózatról
Mnuchin (jobbra) egy jeruzsálemi látogatás során 2017-ben | Forrás: US Embassy Jerusalem

Egy a Reutersnek adott interjú során Jeruzsálemben a döntéshozó kihangsúlyozta, az országoknak további 20 százalékkal kell csökkenteniük az iráni olajvásárlásukat arról a szintről, amit még a 2013 és 2015 között megállapítottak ahhoz, hogy mentesüljenek a szankciók alól.

Úgy gondolom ha kivételeket teszünk akkor a csökkentésnek lényegesen nagyobbnak kell lennie,

— jelentette ki a pénzügyminiszter.

Ahhoz hogy célját elérje és kizárja Iránt a globális pénzügyi világból, az amerikai pénzügyminisztérium tárgyalásokat kezdett a belga pénzügyi üzenetküldő szolgáltatóval a SWIFT-tel, melynek banki kommunikációs rendszere felügyeli a világ nemzetközi dollár-alapú tranzakcióit. Washington nem először próbál nyomást gyakorolni a SWIFT cégre, ugyanis 2012-ben az atompaktumot megelőzően már megpróbálta egyszer.

Az ilyen típusú nyomásgyakorlást nem veszik jó néven az USA európai szövetségesei, akik szerint – ahogy Putyin teszi Oroszország olajkincsével –, úgy az USA is fegyverként kívánja felhasználni a világ tartalékvalutáját, hogy így regulázza meg a renitens országokat.

Mnuchin kihangsúlyozta, az Egyesült Államoknak nincs többsége a SWIFT vezérigazgatóságában, de a Trump adminisztráció könnyedén szankcionálhatja a SWIFT-et is annak érdekében, hogy elérje az Iránra vonatkozó céljait.

“Biztosíthatom, a célunk, hogy a szankcionált tranzakciók nem jöjjenek létre se a SWIFT, se más mechanizmuson keresztül,” tette hozzá az interjúban, “A célunk, hogy a szankciók be legyenek tartva.”

Újabb lökés a kriptovalutáknak Iránban

Irán a szankciók kijátszására vagy enyhítésére komolyan fontolgatja az elosztott főkönyvi rendszerek használatát nemzetközi utalásoknál. Pár hónappal korábban Irán egy a kormány által támogatott konferenciát rendezett a hazai piaci szereplők és a kormány hatóságok közti párbeszéd megindítása érdekében.

Iránban a szankciók hatására amúgy is tetőfokára hág a kriptopénz kereskedelem és bitcoin árfolyam, hogy a bányászatot ne is említsük amit támogat a világviszonylatban is bűn olcsó áramdíjak és a nem hivatalos támogatása a kriptovaluták bányászatának.

Ugyanakkor Iránnak figyelembe kell vennie a nemzeti kriptopénz jelentette buktatókat is, és ha tanulni kíván a hiperinflációval küzdő Venezuela példájából akkor talán jobban tenné, ha egy 10 éve hibamentesen funkcionáló, cenzúrázhatatlan, transzparens és globális alternatív pénzügyi rendszerhez, a bitcoin elosztott főkönyvét mérlegelné mint hivatalos fizetőeszköz és értékőrző.

Borítókép: Saheb Qaranieh Palota, Teherán | Forrás: Flickr

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük