A szakértők ETH árzuhanásra számítanak a Constantinople után

Ahogy szépen lassan közeledik az Ethereum Constantinople hard forkja, a kriptoközösség egyre nagyobb érdeklődéssel figyeli az ETH-val kapcsolatos változásokat. Az elmúlt hónapban, részben a hard fork közelsége miatt, meglehetősen nagy pozitív árugrásokat láthattunk, ahogy az ETH ára 104 dollár környékéről mára ~$150 fölé is ugrott. A januárra tervezett hard forkot már így is tolják egy ideje. Most minden valószínűséggel február végén végre sort kerítenek rá.

És bár a Constantinople hálózatfrissítés pozitív dolgokat ígér a felhasználóknak, mint például az inflációs ráta csökkentését, azonban néhány szakértő óva inti a túl optimistákat. Szerintük ugyanis könnyedén lezuhanhat az ETH ára a hard forkot követően.

És hogy miből gondolják, hogy a hard fork után árzuhanás történne?

Alex Krüger, főként kriptovalutákkal foglalkozó közgazdász szerint, a legnagyobb probléma az, hogy az Ethereum jelenlegi long/short aránya meglehetősen aggasztó trendeket mutat. Ő arra hívta fel ugyanis a figyelmet, hogy a legutolsó alkalom, amikor ilyen arányban voltak ezek, az pont az ETH novemberi árzuhanása előtt volt.

Ő így magyarázta az álláspontját:

“Az utolsó alkalom, amikor az ETH long/short aránya ilyen magas volt, az a novemberi 60%-os zuhanáskor fordult elő. A kriptók ára gyakran növekszik a hard forkokat megelőzően, néhány nappal a fork előtt elérik a csúcsukat, majd a forkkal egy időben lezuhannak. Ráadásul a mostani teljes kripto növekedés nagyrészt az ETH-nek köszönhető.”

Még azt is hozzátette, hogy a legtöbben a Constantinople-t február 28-ára várják, és nem február 25-ére.

Az árnövekedés ellenére nagy a bizonytalanság a Constantinople miatt

A legtöbb kereskedő a Constantinople előtt azért inkább óvatosan nyúl az Ethereum felé. Még akkor is, ha az elmúlt hetekben megugrott a kriptovaluta ára. Bár sok szakértő hajlik arra, hogy a hard forkot követően inkább árcsökkentést láthatunk, mások hisznek abban, hogy a Constantinople hard fork inkább fel fogja nyomni az árakat hosszú távon.

Rengetegen pedig szimplán abban értenek egyet, hogy a Constantinople hatása jelenleg még teljesen kiszámíthatatlan.

Néhány napon belül már sokkal tisztábban fog látszódni, hogy kinek is van igaza most.

Van 5 perced? Támogasd a véleményeddel a Bitcoin Bázis fejlődését.

Brave böngésző: gyors, reklámmentes internetezés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.